Egy történet vége

Az utóbbi fél évben alig frissült az oldalt, és ennek nem csak az volt, az oka hogy kevés időm volt rá, hanem már egy ideje úgy érzem, hogy túl bonyolulttá és töredezetté vált az oldal szerkezete. Hiába próbáltam WordPress plugin-ekkel segíteni az ügyön, nem tetszik.

Minden vég egy új kezdet is, ahogy mondani szokták, az új oldal erre A zene története.

Blowin’ In The Wind

Ez van most. Miért? Elmondom, és fény derül arra is hogy január óta miért nem foglalkoztam az írással.

Januárban, az új évi fogadalmas bejegyzésben elejtettem már, hogy jelentkeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem muzikológia azaz zenetudomány szakára. Életem legkeményebb 6 hónapja volt ez, de megérte a szenvedést.  Napi 6-12 órákat tanultam, készültem, gyakoroltam, zenét hallgattam a hét minden napján, és emellett persze az élet egyéb dolgait is el kellett végeznem. Persze ez nem ment csak úgy csettintésre, egész életemben realista voltam, mindig van egy könnyebb, simább út amit lehet választani, és könnyű volt arra fogni, hogy “ah úgysem menne”.

A zenetörténet megtanított szép lassan arra, hogy a “nagyok” nem így csinálták, ez egy átlagember útja, akarok én átlag ember lenni? Nem. Úgyhogy nekiálltam egy olyan jövőt felépíteni ami nehéz, néha homályos utakból áll. Nem tudom A választ, nem tudom mi lesz a végső cél (ha egyáltalán lesz), azt tudom, hogy ez érdekel és ezt szeretem, megyek előre. Egyszerre csak egy lépés, de megállás vagy visszafordulás nincs. Do or die.

Szóval lezajlottak felvételik és hihetetlen jól sikerült ahhoz képest, hogy például az ének, dallam diktálás, rengeteg modern zeneszerző és hozzájuk tartozó fogalom mind-mind új dolgok voltak számomra. Az eredmény? Az nem fontos, csak egy melléktermék az úton, egy kis útjelző tábla ami mellett el haladok.  Ötödik lettem, és 4 helyet indítanak, de van egy kis esély, hogy mégis sikerülhet most. Nem tudhatom a választ.

Imádom Dylan-t, mindig találok a dalszövegei közt olyat ami tökéletesen meghatározza a gondolataimat és érzéseimet. Nem tudom mennyi utat kell még lejárnom, nem tudom meddig kell még felnézem hogy lássam az eget, de megyek, a válasz ott zúg a szélben, megfoghatatlan, mégis előttem van.

Oh és a blog? Sok oldalnyi új ötlet van, megyek előre.

Zenehallgatás

Néha a legtöbbet abból lehet tanulni ha meghallgatod mások játékát, és ez egyáltalán nem csak a komolyzenére igaz.

Eszméletlen korban élünk, az idő felgyorsult, a távolságok rövidülnek és az információ szabadon elérhető.  Először is ott a YouTube, telis-tele zenével, minden stílusban. Rengeteg amatőr (a szó jó értelmében!) tölt fel videókat, ezt sem szabad ám lebecsülni, mert azon kívül hogy motivál néha meglepően magas szintű zenét találhatsz. Aztán ott vannak az olyan online zenehallgatási lehetőségek mint a Spotify vagy Deezer, ahol biztosan megtalálod a kedvenc előadód albumait egy regisztrálás után ingyen.

A legnagyobb kincsek azonban sokszor rejtve vannak, hogy találhatod meg a legérdekesebb, legjobb felvételeket? Fórumok és podcast-ek. Komolyzene & zongora témában PianoWorld és Piano Street fórumok, illetve David Dubal rádióműsora The Piano Matters. Bartók Rádió-t is érdemes hallgatni, például az Egy zenemű – több előadás című műsör nagyon érdekes ebből a szempontból.

És természetesen járj koncertekre, több lehetőség van mint valaha, élőben a legnagyobb élmény mindig egy előadás.

Why so serious?

Sohasem szabad elfelejteni, hogy zenét azért tanul az ember hogy örömöt szerezzen magának és másoknak.

De mi van akkor, ha kevés az idő, készülni kell zene órákra? Könnyen kialakulhat az a helyzet, hogy hetekig nem zenélsz csak úgy, élvezetből.  Pedig ezért csináljuk, szóval néha tedd félre inkább a tanulnivalót, és zenélj csak úgy, kedvedre valót.

És a legjobb ezekben az önfeledt percekben (vagy órákban), hogy ilyenkor fogod észrevenni mennyit tanultál és fejlődtél az elmúlt hetekben. Kevés ennél nagyobb motiváló erő van.

Nemes László Norbert Habilitációs Hangversenye

Március 31. vasárnap estéjén az Új Liszt Ferenc Kamarakórust Nemes László Norbert vezényelte a Zeneakadémia Solti György kamaratermében.

A koncert Mendelssohn 6 darab világi kórusművével kezdődött majd 3 zsoltárral folytatódott. A zeneszerző vokális művein érződik a barokk vokális tradíció, hisz ő hozta vissza a koncerttermekbe Bach-ot, és más barokk mestereket. Egy amatőr hangverseny látogató simán rávágja némelyikre, hogy ez biztos Bach, és pont ez a szép ezekbe a művekbe. Néhol ott a 19. század, de azt keretbe foglalja egy tökéletes, évszázadokon keresztül jól szolgáló, tökéletesre csiszolt keret.

A Sechs Lieder-t a legszebb német természetleíró versekből komponálta Mendelssohn, 3 ilyen sorozata van, amit a vidéki nyaralások ihlettek a 1830-as évek végén, és tulajdonképpen nem is koncertekre szánta a szerző hanem, ahogy a versek témája is mutatja, szabad ég alatti előadásra.

A három zsoltárban megmutatkozik, hogy ő ismerte legjobban a barokk ének szépségét és titkait. Érdekes volt nézni, ahogy a sima vegyes énekkar átrendeződött, és megszólaltak a 8 szólamú vallásos művek, az utolsóban ráadásul szólókkal. Bach motettái és oratóriumai hallgatásakor van hasonló élményem, hirtelen megértem azt hatalmas hitet ami a mai világban az egyszeri átlagember számára felfoghatatlan, az ilyen pillanatokért érdemes koncertre járni.

A koncertet színesítette Novák Anikó zongorista előadása, Liszt Pensée des morts művét játszotta a Költői és vallásos harmóniák sorozatból. Emlékezés a holtakra – nehéz téma. Abban az időben a halál gyakori látogató volt, a 19. századi szerzők visszatérő témája a halál így vagy úgy, Lisztnél különösen fontos ihlet forrás volt. Ezt a művet a zenetudósok imádják, ugyanis az első változatban, a 23 éves Liszt annyira látja a jövőt, hogy az tényleg elképesztő, később át kellett írnia a darabot, mert a világ nem volt kész befogadni még a tempó és ütem nélküli darabot, amelyben annyi féle és fajta hangsor, fura akkord van, hogy oldalakat tudnak írni róla a szakemberek. Hiába írta át Liszt “szalonképesebbé”, így sem fér bele egy átlagos szóló műsorba ez a darab, ami tényleg egy emlékezés, elmélkedés – ritkán hallani, örültem hogy itt megszólalt a mű.

A utolsó fogás, ha úgy tetszik a “desszert” Schönberg kórusműve, a Friede auf Erden volt.  Nehezen fogyasztható, nagyon különleges zene ez, még nem 12 hangú de iszonyatos feszültségek vannak benne. Schönberg ekkor még csak kereste a megoldást a tonalitás elvetésére, rendkívül nehéz előadni, épp ezért csak gyakorlott énekkaroktól hallani nagy ritkán. Én nem kedvelem ezt a zenei irányt, felvételről hallgatni ilyen stílust (főleg a későibb atonális műveket már) nem is nagy élmény szerintem – nem úgy élőben! A szép szót még véletlenül sem használnám rá, ám leírhatatlan élmény volt érezni az elképesztő feszültségekkel teli termet.

Halott, unalmas a komolyzene? Az ilyen koncertek a jó válaszok rá, különleges, szép, sokszínű, feszültséggel teli, és nagyon is élő, még akkor is ha pont a halálról szól.

Mendelssohn Mein Gott, warum hast du mich verlassen művét az Észt filharmonikus kórus énekli a ezen felvételen, Daniel Reuss vezényletével.

Hallgattál ma már jó zenét?