Mozart: Requiem

Mozart Requiem-je az egyik legkülönösebb klasszikus mű, talán a legtöbb érdekes legenda és információ ehhez a csodálatos darabhoz kapcsolódik, ami lehet hogy nem is teljesen a csodagyerek műve:Amadeus című filmben központi szerepe van a mű keletkezésének, de ez csak kitaláció,

Salieri-nek semmi köze nem volt a műhöz, és nem is ő rendelte, hanem egy különc gróf névtelenül akkor többször eljátszotta azt híres zeneszerzőkkel, hogy megrendelte a művet és sajátjaként akarta előadni.

A rendkívül fiatalon meghalt zeneszerző utolsó műve volt ténylegesen a Requeim, de nem fejezte be és nem dolgozott rajta utolsó napjaiig, tisztázatlan halála után felesége több zeneszerzőt felkért, hogy a vázlatok alapján fejezzék be a művet, és megkaphassa a titokzatos felkérőtől a fizetséget, bár azt ma már nem tudjuk, hogy mennyire kellett kiegészíteni, vagy a vázlatok mennyire voltak teljesek, de az biztos, hogy ma Mozart legnagyobb műveként tartják számon.

A legnagyobbak temetésén vagy megemlékezésén játszották el később, egyrészt  a 35évesen elhunyt zseni saját megemlékezésén volt hallható az akkor még félkész mű, később Haydn, Beethoven és Chopin temetésén is ez a megható mű szólt, de 64-ben Kenedy temetésén is eljátszották.

A Confutatis és Lacrimosa tételt halljuk, John Eliot Gardiner vezényli az English Baroque szólistákat és a Monteverdi kórust. Az előző Appassionato bejegyzésre visszautalva hozzátenném, hogy az 1830-40 -es évek zongorista virtuózai természetesen a műsorukra tűzték a nagy hatású dallamokat, így csinált Liszt és Thalberg is saját átiratot.