Glenn Gould

Ma lenne 79 éves Glenn Gould, a híres kanadai zenész. Azért emeltem ezt ki, mert ő sose beszélt magáról úgy mint zongorista, fiatal korában fellépett ugyan, de aztán visszahúzódó életet élt, ahol csak a zenével foglalkozhatott. Írt is, de csak néhány kész műve maradt fent, ellenben sok átiratot készített zenekari művekből zongorára.Gould egy csodabogár volt, állítólag autistának is diagnosztizálták. Nem bírta ha megérintették, és sok érdekes szokása volt. Nem azért látjuk minden felvételen ilyen fura pózba mert kis ember lett volna, egyrészt a zongorát magasabbra kellett emelni neki, és csak egy széken volt hajlandó játszani amit az apukája csinált neki kiskorában, és ez elég alacsony volt. A dúdolása, éneklése sokaknak nem tetszik, de én már nem tudok bach-ot hallgatni Glenn énekhangja nélkül :), egyébként anyukája tanította rá, hogy énekeljen mindent amit játszik zongorán.