Franz Schubert a költői zenész

Schubert a klasszicizmus alkonyán látta meg a napvilágot Bécsben, ekkor ugyan még ott volt a zene központja, de már nem sokáig. Egész korán elkezdett zenét tanulni apjától és testvérétől, és látszott is a tehetsége de nem az előadásban, hanem a zeneírásban, ezért életében nem lett olyan nagy név mint sok kortársa akik a koncerttermek sztárjai voltak.

Antonio Salieri iskolájába került 11éves korában, ahol Salieri hamar felfigyelt rá és életében meghatározóak lettek tanításai. Schubert egy őszinte, nyitott ember volt, percek alatt képes volt derűsből depressziós vagy rosszkedvű válni. Beethoven – akit csodált Franz – után ő volt az aki a klasszicizmus után új utakat keresett, ők ketten alakították át a Haydn-i és Mozart-i klasszikus stílust, bár Beethoven-el ellentétben neki csak kisebb sikerek jutottak az életében, folytonos küzdés volt a megélhetésért, túlélésért az élete. Műveit a kiadók szemétkét kezelték először, és csak halála után jött a nagyobb érdeklődés. Több mint 1000 művet írt, amiből 600 dal, de 10 szimfónia, operák, szonáták, és még sorolhatnánk.

Az egyik utolsó műve egy zongora trió volt (Op. 100, vagy D 929.), ez egy háromtételes mű zongorára, hegedűre és csellóra. A második tételét hallgatjuk most a Wanderer Triotól, ami különleges hangvételű, ezért sok filmben felhasználták már. David Fray mondta Schubert zenéjéről, hogy olyan mintha egy közeli barát mondana fontos, intim dolgokat.