Liszt, a hívő ember

Liszt Ferenc a weimari évek után elhatározta, hogy megújítja az egyházi zenét, 61-ben Rómába költözött és majd 65-ben egyenesen a Vatikánba, de később is élete utolsó két évtizedét Budapesten, Weimarba és Rómába töltötte. Az egyház nagy örömmel fogadta a mélyen hívő Lisztet, fel vett több egyházi tisztséget, és valóban megújította az egyházi zenét, rengeteg nagy Magyarországhoz kötődő misét írt.

Szeretem Lisztet, tisztelem és büszke vagyok rá, de még sok-sok évet kell gyakorolnom és tanulnom, hogy akár a legkönnyebb kis darabjait is el tudjam játszani. Nos azért most mégis megpróbálkoztam a bicentenárium alkalmából, tudom merész!

Lisztet mai napig sokan a legnagyobb tudású zongora virtuóznak tartják, persze ezt lehetetlen eldönteni mivel nem hallhatjuk sajnos ma a játékát, de művei útmutatást adhatnak nekünk, mivel a zongora irodalom legnehezebb, legkeményebb darabjait írta. Kihívás volt olyat találni amit meg tudok tanulni záros határidőn belül, és el is tudom játszani értékelhető szinten, végül a választás egy késői kis műre esett amit ritkán hallani, a Sancta Dorothea amit 1877-ben írta a mester Rómában.

Sajnos nem sikerült hibátlan eladást nyújtani, a darab egy szentről szól, aki az én képzeletemben fent ül a mennyországban és egy arany hárfán a világ legszebb, legtisztább hangjait játssza nekünk, hogy békét leljünk. Az una cordapedált végig lent kell tartani, nagyon finom, hárfa szerű a zene szövete, épp ezért teljesen simán és akadás nélkül kell játszani, ez nálam még nem teljesen sikerül, majd néhány év múlva.