Egy korszak vége

A “Reneszánsz emberről” oldalon az Appassionato rovatot úgy jellemeztem, hogy Bachtól Bartókig, de valójában a komolyzenének az utolsó igazán ismert és nagy neve Bartók után még Prokofjev és Sosztakovics volt, utána viszont tényleg jött egy törés, és a kortárs, 20. századi komolyzenében csak 1-2 ismert név van.

Prokofjev utolsó nagy műve a 7. szimfóniája volt amit 1952-ben fejezett be, és Bartók utolsó zongoraversenyéhez hasonlóan ő is lágyabb, egyszerűbb hangzáshoz “tért vissza” a disszonáns vonaltól. Ha meghallgatjuk először egy korai művét Argerich előadásában a Toccata-t, utána a 7. szimfóniát a berlini filharmonikusoktól akkor egyből hallani a különbséget.

Prokofjev 53as halála után azonban ahogy a bekezdésben írtam megváltozott valami, de azért vannak ismert nevek, például Ligeti György, bár az is biztos, hogy ha nincs a 2001. Űrodüsszeia akkor sokkal kevesebben ismerik a nevét. Nicolas Namoradze előadásában az 1994-es etűd Ligetitől, Az ördög lépcsői.