Örökké kortárs zene

Beethoven élete utolsó néhány évében csupa olyan művet írt amik egymástól, és minden addig létező zenétől teljesen különböztek. Megszállottan új utakat keresett a mester, de ehhez a múltat is ismernie kellett, Bach és Handel zenéjét tanulmányozta, akiket a közönség haláluk után elfeledett és csak a 19. század közepén lettek újra ismertek.

A 9. Szimfóniáról volt már szó, de két másik nagyon fontos darabot is írt Beethoven ezekben az utolsó, teljesen süket, elkeseredett években. Barokk mestereket tanulmányozva a fúga és az ellenpont mesterségét felújítva megírta a 29. zongora szonátáját, a Hammerklavier-t, illetve a Große Fuge-t ami egy vonósnégyes utolsó tétele volt, de külön  mű lett végül. Ezek annyira újító, új hangzásokat hozó zenék voltak, hogy a közönség nem is értette. Stravinsky mondta a fúgára: “ez egy abszolút kortárs zene, ami kortárs lesz örökké”.

Mindkét mű grandiózus, epikus, és akkoriban elő sem tudták adni a nehézsége miatt. Először a Nagy fuga a Takács Quartett-től, aztán a szonáta Fischer Annie-tól.