Visions fugitives

Prokofjev az első világháború idején írta a 20 rövid zongora darabot amiknek címét egy orosz költőtől kölcsönözte.

Szvjatoszlav Richter Prokofjevről című írásából:

Egyszer apám elvitt engem magával a Konzervatórium termébe – Prokofjev fellépésére…
Egy téli napon volt. Alkonyodott. Bejött a közönség elé egy hosszú karú, magas fiatalember. Divatos külföldi ruhát viselt, rövid ujjakkal, divatos rövid nadrágban – nekem az volt az érzésem, mintha kinőtte volna a ruháját.
Emlékszem, nekem mulatságosnak tűnt ahogy meghajolt. Mintha derékba tört volna – nyissz! Emellett a szeme mozdulatlan maradt, merőn nézett előre, és ezért tekintette valahol a mennyezeten akadt meg, amikor kiegyenesedett. Az arca is olyan volt, mintha semmit se fejezne ki.
Azután elkezdett játszani. Emlékszem, milyen nagy hatást tett rám, hogy minden pedál nélkül játszik és nagyon “befejezetten”. Kisebb műveit zongorázta, mindegyik úgy hatott, mint finom csemege egy szigorúan kigondolt menüben. Nekem mindez nagyon szokatlan volt, erősen különbözött attól, amit korábban hallottam.

Richter 12 éves volt ekkor, tehát 1927-ben látta először Prokofjevet Ogyesszában egy koncertjén. A mester egyébként ekkortájt Párizsban élt, és előtte Amerikában ahol nem aratott osztatlan sikert. Valószínűleg a kis Richter hallotta e koncerten a Visions fugitives-t is, ami tényleg pont olyan ahogy leírta – mindegyik egy finom csemege a szigorúan kigondolt menüben. A 20. század zenéje ott van minden hangjegyébe, néha disszonáns, néha a fura ritmusokkal játszik a szerző, néha a tonalitást feszegeti.

Az előadó Richter, 1960-as felvétel az amerikai turnéról, válogatást hallunk, Richter mindig saját maga állította össze a műsorait, csak amit ő szeretett, úgy látszik tehát neki a líraibb, elgondolkodó darabok tetszettek a 20 rövid műből, pedig vannak ám ott sokkal keményebb, harsányabb kompozíciók is!