A háború után

Prokofjev a háború után nehéz időszakot élt meg, szerencsére ott volt mellette Rosztropovics és Richter akik a legsötétebb időkben is műsorukra tűzték műveit.

A Szovjetunió győztesen került ki a második világháborúból, azonban olyan nagy örömre nem volt okuk a szovjet művészeknek, Sztálin kinevezte 1946-ban Zhdanov-ot a kulturális élet élére, néhány évig mindent ez az úriember döntött el, ami nem tetszett neki azt betiltották, és olyankor a szerző egész munkássága nép ellenesnek számított. 48-ban a zenészeket vette célkeresztbe, Prokofjev, Sosztakovics, Hacsaturján és mások hirtelen ellenségek lettek, műveiket tilos volt előadni.

Természetesen ez sokáig nem működhetett, és pár évvel később hirtelen Zhdanov doktrínája lett a szovjet nép ellensége, de addig is volt két művész aki szembe ment a politikával, és a tiltott években is játszotta Prokofjev-et. Az ifjú Rosztropovics aki nyíltan szembement a politikával, és Richter aki meg egész életében apolitikus volt a tiltott szerzők mellé álltak. Prokofjev nekik írta talán a legsötétebb óráiban a Cselló szonátát, feleségét börtönbe zárták, őt kitiltották a koncerttermekből, mégis erőt merített és egy remekművet írt. 1949. december 6.-án adta elő a két művész a szonátát azoknak az úriembereknek akik eldöntötték hogy most ez mestermű vagy árt a szovjet népnek. Fél évvel később a publikum előtt játszhatták a Moszkvai konzervatórium híres nagytermében.

Sajnos tőlük nincs felvétel, az első tételt most Yo-Yo Ma és Emanual Ax adják elő.