Bach és a dráma

Wagner vagy Beethoven zenéjében a dráma mindig a központban van, egyből felfedezzük és érezzük. Bach-nál ez sokkal finomabban jelenik meg, ismerni kell és érteni hozzá, de ha ez meg van akkor hatalmas új, csodálatos világok nyílnak meg előttünk.

Bach után ezt egyszerűen oldották meg, mindig több téma van amik kontrasztosak egymással, így persze könnyű kifejezni hatalmas érzéseket, legyen az öröm, bánat vagy bármilyen más dráma. Wagner egészen elmegy odáig, hogy a többi motívumot folyton keveri-kavarja, és közben a tonális rendszert szét szakítja. Bach egészen máshogy oldotta meg, mindig egy téma van, az végtelenségig variálva, és az értelmet kell keresnünk, illetve ami még fontos nála: a számokat! Ezért könnyen lehet a hangszeres zenéjére mondani hogy egysíkú, mert ott nincs szöveg, mindenki mást ért a muzsikából.

De ha kicsit megnézzük az énekes műveit akkor, mint előbb írtam egy új világ nyílik meg hirtelen, Bernstein jól elmagyarázza ezt a Máté-passió bemutatásával, telis-teli van kontraszttal, drámával, tehát akkor egy egyszerű prelűd vagy kétszólamú inveciója miért ne lenne hasonlóképp?

Bach első motettáját választottam ma, a Jesu, meine Freude címűt, BWV 227.-es a száma, és szerintem a 6 motettája közül a legszebb. Ezeket mind egy-egy gyász szertartása írt, bár teljesen más szerkezetű és szövegű mint a gyászmisék. A Vocalconsort Berlin 2012-es előadása.