Egy idős zeneszerző altatója

Johannes Brahms 57 éves korában elszánta magát, hogy itt a munka vége, nincs több koncertezés, utazás, küzdés, zeneszerzés. Szerencsénkre nem tudta ezt mind betartani.

Brahms tulajdonképpen a múltban élt, Beethoven és Schubert zenéje hatott rá, és a klasszikus, illetve korai romantikus értékeket képviselte. Egész életében küzdött az új zene, Berlioz-Liszt-Wagner vonal ellen, akik szépen lassan szétszakították a tonális zene határait, és a klasszikus formákat is teljesen megváltoztatták. 1890-ben amikor már egész Európában elismert volt Wagner zenéje, és jött egy új generáció akik még újabb és újabb ötletekkel álltak elő a zene világában Brahms úgy érezte elég volt, visszavonult, de a komponálást nem bírta abbahagyni.

Opus 116, 117, 118 és 119-es zongoraciklusai mind mesterművek, a 20 perc körüli ciklusok kis miniatűrökből állnak, melyekből az intermezzo-k lettek a legismertebbek, ezek a nyugodt, szép, páratlanul mély zenék néhány perc alatt egy egész életet mesélnek el. Brahms csak “az én öregkori altatódalaim”-nak hívta ezeket.

A Neuhaus tanítvány Radu Lupu szerintem az egyik legjobb Brahms előadó, az egész Op. 118-as ciklus elérhető itt, de én most csak a második intermezzot, A-dúr-t emelném ki, csak 6 perc, de mintha 1 órára elfelejtenénk a világ gondjait, és egy szép mesét hallanánk egy boldog, teljes életről.