Scarlatti és Chopin

Ne keresd e kompozíciókban a mély szándékot, hanem inkább a művészet szellemes tréfáját, hogy az vezessen rá téged a csembalón való friss, ügyes játékra.

Ezekkel a sorokkal kezdte Scarlatti az Essercizi kiadását, 1738-ban adták ki az első ilyen jellegű műveit, egytételes rövid zongora darabok, legtöbb AABB formában, néha hangnemileg párosítva. Nem szonátáknak hívta, mert ezek tényleg gyakorlatok voltak, etűdök, ahogy később nevezték, azonban Scarlatti után majdnem két emberöltőig az etűdök mechanikus gyakorlatok voltak, aztán jött a lengyel bárd, a zongora poétája, Frédéric Chopin aki 1829-33 között megírta az első etűd sorozatát. Érdekes összehasonlítani ezt a két nem mindennapi úriembert, sok meglepő hasonlóságot találunk.

Mindketten azután lettek igazán mesterei a zeneszerzésnek miután elhagyták hazájukat, és nem is tértek haza. A billentyűs hangszerekre írtak főképp, bár Scarlatti-nak született több operája és templomi műve is de ezekben nem remekelt. A kis, takarékos formák hívei voltak – lehet kicsiben alkotni nagyot!  Elzártan éltek a világtól, bár Chopin tulajdonképpen a művészet fővárosában élte le élete nagyobb részét, de Mallorca és Nohant világtól elzárt csöndjében alkotta legnagyobb műveit. Ismerték elődjeiket és kortársaikat, de folyton újítottak, Scarlatti mondta egyszer zenéjéről, hogy direkt úgy írta, hogy figyelmen kívül hagyta a tanultakat, de végeredményben a fülnek mégis kedves muzsika született.

Scarlatti gyakorlatainak, azaz ahogy ma ismerjük szonátáinak, és Chopin etűdjeinek ugyanaz a célja: egy technikai problémát körüljárni, de úgy, hogy ne mechanikus agyatlan gyakorlat szülessen belőle, hanem zene. Hallgassuk a két orosz titánt, először Emil Gilels Scarlatti szonátákat, majd Szvjatoszlav Teofilovics Richter kedvenc Chopin etűdjeit játssza.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.