Fény és az idő

A meleg őszi hétvégén egy barátommal a Balaton körül csavarogtunk, az idő lelassult, szinte meg-megállt ebben a szikrázó napsütésben, ami egy fura arany színt adott mindennek.

Ahogy a Balaton vize visszaverte az arany sugarakat egyből Debussy zenéje ugrott be, és arról kezdtünk beszélgetni, hogy az idő mennyire el tud torzulni, lassulni vagy gyorsulni a zenében – akárcsak ezen a késő őszi napsütéses napon.

A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata.

Ha felcsapunk egy lexikont akkor valami hasonló leírást találunk a zene címszó alatt: hang és a hang hiánya időben elrendezve valamilyen rendszer szerint. A Wikipedia-s két rövidke mondat tökéletesen leírja számomra Debussy művészetét, előtte sohasem volt olyan fontos a csend, a 19. században többen felfedezték a finom pianissimo világát, de Debussy zenéjében jelenik meg először a csendre vágyás. A másik, esetünkben lényegesebb fogalom az idő, míg egy festmény vagy egy szobor egy pillanatot örökít meg, addig a zenét elő kell adni, így van egy időtartama, és a francia mester előtt mindenki kihasználta a megadatott időt a művének: mozgás és dinamika. Egy Bach fúgában nem állhat le a mozgás, egy Mozart szimfóniában a témák is mozgalmasak de a témák között mindig előjön a gyors mozgás érzelme, egy Chopin polonézben szinte érezzük a dübörgő lovakat és az ágyúkat, bár a 19. század zenéjének kétségtelenül fontos eleme a rubato, az időt elkezdték torzítani.

Debussy azonban megállt, hova ez a sietség?  Nézzünk körül, csodálatos világban élünk, annyi hihetetlen dolog vesz körül minket és észre sem vesszük. Benyomások, hangulatok és a csend – ezek alkotják műveit, a zene mozarti értelemben úgymond a háttérbe szorul, néha ott a dallam, néhol ott egy kidolgozás, de nem fontos mindent megmutatni, a zene mint művészet, mint előadás mindig a hallgatóban teljesedik ki és ott folytatódik, egy jó koncert nyomot hagy bennünk, és nem ér véget az utolsó hanggal és tapssal – másnap is ott lesz a fejünkben, szerintem Debussy ebben alkotott a legnagyobbat. Kihasználja a hangot és a csendet amelyekkel egészen újszerű hangulatokat kelt, az időt pedig néha teljesen lelassítja, sőt megállítja.

Reflets dans l’eau -t 1905-ben írta, Walter Gieseking felvételét hallgatva egyből beugrik a Siófoki kikötő, a nagy fák sárga levelei és a szikrázó víz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.