Beethoven árnyékában

Nem a hasonló című filmről lesz most szó, hanem az ifjú Schubert-ről, aki bálványozta Beethoven-t, egymás mellett éltek, de a találkozás sohasem történt meg – vagy mégis?

Az bizonyos, hogy több alkalommal jelen volt Beethoven koncertjein, sőt Haslinger kiadó boltjában az idős, akkor már mogorva Ludwig egy héten többször dél tájban megjelent, és ilyenkor Bécs összes zeneszerzője és zenésze a kis boltba gyűlt, mert általában Beethoven véleményezte az új műveket – tudjuk hogy az ekkor már ismert Schubert is többször jelen volt, de az talány marad, hogy bemutatták e őket itt egymásnak vagy sem.

1822-ben állítólag megtörtént a nagy találkozás. Írt egy négykezes variációsorozatot, amit ki is adtak már Opus 10. számmal, Ludwig Van Beethoven-nek ajánlva, Schubert, Diabelli-vel a híres kiadóval elindult az öreg mesterhez. Schubert egyik barátja szerint nem találták otthon, Anton Schindler, Beethoven titkára és életrajzírója szerint azonban megtörtént a történelmi találkozó. Állítólag Schubert annyira berezelt, hogy szinte szólni se mert az akkor már rég világsztár Beethoven előtt. Megmutatták neki a variációkat, és mikor Ludwig rámutatott egy amúgy kis harmóniai hibára az ifjabb zeneszerző megnémult, csak jóval később az utcán “tért magához”.

Schubert barátai azonban ahogy előbb írtam ezt a történetet cáfolták, sőt állítólag Beethoven halála után Schubert nagyon gyakran felhozta, hogy mennyire fájlalja, sohasem beszélhetett a mesterrel. Az mindenesetre bizonyos, hogy Beethoven nagyra tartotta ifjú kollégáját, egyszer azt is mondta róla, hogy “túl fog engem szárnyalni”, és a neki ajánlott variációkról tudott, sőt unokaöccsével sokáig játszották együtt szinte minden nap.

D. 624, Opus. 10-es mű, egy francia dalra variáció, az elejét hallgassuk meg Sergio Marchegiani és Marco Schiavo előadásában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.