Hector Berlioz

Az első igazán romantikus zeneszerző, akinek a Fantasztikus szimfóniája mindent megváltoztatott egy csapásra.

Mikor Schubert az utolsó műveit írta Berlioz már komponálta újító műveit, és 1830-ban készen állt a Fantasztikus szimfónia ami ízig-vérig egy romantikus zenemű volt. Nem csak romantikus jegyeket hordozott magán, nem csak néhány újszerű harmóniát használt Berlioz, hanem minden szabályt felrúgott. Ehhez azonban az kellett, hogy egy ember a nulláról induljon, ne Bach-on és Beethoven-en nőjön fel, hanem tiszta lappal indulva létrehozzon egy teljesen újat. Berlioz nem volt tehetséges gyermekkorában, kapott néhány zenei leckét, de ő csak komponálni akart, azonban hangszereken nem tudott játszani, és ez a virtuózok korában teljesen kizárta, hogy erre a pályára kerülhessen, szülei doktornak szánták, azonban ő kilépett a neki szánt útból erőszakkal, és a művész útját választotta.

berlioz
“Az idő a legjobb tanár, csak sajnos megöli a diákjait.”

1803-ban született, szülei orvosok, így természetes volt, hogy őt is orvosi egyetemre küldjék, de otthagyta mert az első boncoláson annyira rosszul lett, hogy egyszerűen elszökött az ablakon keresztül. 1826-ban a párizsi Conservatoire következett ahol meglátták benne a zsenit, és el is nyerte a Római nagydíjat, ami hatalmas megtiszteltetés volt. Ferdinand Hiller mondta róla: “Se istenben, se Bach-ban nem hisz!”. Műveiből bevétele nem sok származott, mert többen fütyültek mint tapsoltak a kevés koncertjén, ezért újságírásra adta a fejét amit viszont imádtak, így a biztos megélhetés meg volt. Több mint 10 év kellett, ahhoz hogy nemzetközi koncertekben gondolkodhasson, 1842-1867 között bejárta Európát, de valójában a meglepetés faktor miatt mentek el mindenhol a hírhedt zeneszerző koncertjeire, nagy rajongótábort sohasem szerzett. Idős korára mérsékelt zabolátlan szerkesztés módján, és egyre több klasszikus elem jelent meg muzsikájában. A párizsi Conservatoire zeneszerző szakára pályázott mindig is, de sohasem kapta meg, 1850-től könyvtáros volt halálig az intézményben. 1869-ban távozott az élők sorából, fiatalként az “Új Zene” hívei még mellette álltak, Liszt és Wagner csapata, de Berlioz idősebb volt náluk, és valójában sosem tartozott közéjük, ő csak elindította a romantikus zene folyóját a hegy tetején, de a tengerig Liszt és Wagner vitte a folyamot.

A hangszerelés a zenének ugyanaz, mint a festészetnek a szín.

A Fantasztikus szimfóniával azonban foglalkoznunk kell kicsit, miért is forradalmi ez a mű? Egyrészt szakított a tökéletes klasszikus egyensúllyal, immáron fontosabb volt a tartalom mint a forma. Másrészt bevezette a főmotívum fogalmát, ami ugyan részben már Beethoven zenéjében is mindenütt ott van, de nem ilyen alkalmazásban. A romantika főmotívuma (Berlioznál idée fixe, Wagnernél leitmotif) egy karakterhez kötődik, és ha ez  a karakter feltűnik akkor felcsendülnek valamilyen formában a hangjai. És itt jön a harmadik fontos különbség: programzene. Önéletrajzi ihletésű volt Berlioznak, egy színésznővel történt gyötrelmes szerelem története ez, akit későn ugyan elvett, de kiderült, hogy mégsem volt ez jó ötlet. Hector egyébként is egy túlzó, önmagát megjátszó figurája volt a párizsi estének, de néha úgy elragadtatta magát a szerelmi bánatában, hogy azt hitték mentem öngyilkos lesz, egy esetben Chopin, Hiller és Liszt sietett utána lebeszélni. Tehát programzene, innentől az Új Zene képviselői valamilyen irodalmi kapcsolatot, vagy kis történetet fűztek a zenéjükhöz, bár ezen mai napig megy a vita, hogy akkor hogy is kéne hallgatni az egyszeri koncertlátogatónak? Végig olvasni Berlioz szenvedéseit a színésznővel, aztán a zenében végig erre figyelni, mikor mi történhet? Jó kérdés, bár azt tudni kell, hogy a zeneszerző többi régi zenéjét is beleépítette a szimfóniába, amikor még nem is ismerte a hölgyet.

Linkek

Bejegyzések róla

[catlist tags=”berlioz” numberposts=”-1″]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hallgattál ma már jó zenét?