Pjotr Iljics Csajkovszkij

A romantikus orosz, akinek ellenállhatatlan áradó, néhol népies fűszerezésű dallamai meghódították a világot.

Magas, jóképű, jó kiállású ember volt, szeretett divatosan öltözni, külsejére adott és kellemes társasági ember volt. Ez mind egy maszk volt, hazugság. Csajkovszkij egy gátlásos, szorongó férfi volt, aki szó szerint rettegett az új ismeretségektől, utálta az emberiséget valójában. Boldogtalan ember volt, folyton rettegett hogy homoszexualitása kitudódik, ezért erőltette magára ezt a hamis képet amit kifelé mutatott. Naplóit olvasva borzalmas képek tárulnak elénk, írja egyszer “annyira eltöltöt az emberiségtől való félelem, hogy majdnem beleőrültem”, és hasonló sorokat olvashatunk tőle. Amikor New York-ban járt azt írja, hogy felment a szállodába, és percekig sírt, ő sem tudja miért, majd sétált egyet, visszament és megint. Zeneszerzők társairól is igen furákat ír, kortársait nem szerette, sőt egyenesen lenézte. De a régi mestereket sem kíméli, Beethoven-ről egyszerűen annyit ír hogy “nem szeretem”, Bach-ról még meghökkentőbb véleménnyel volt: “Szívesen játszom Bach-ot, de nem tartom nagy lángelmének mint egyesek”.

csajszkovszkij
Kellemes társasági ember – a maszk. Szó szerint rettegett az emberiségtől.

1840-ben született, rendkívül tehetséges volt, de jogi iskolában tanult, és 19 évesen hivatali munkát vállalt. 62-ben azonban egy barátjával beiratkozik a szentpétervári konzervatóriumba és otthagyja állását. Anton Rubinstein meglátja benne a zsenit, beajánlja a moszkvai konzervatórium zeneelmélet tanárának. Itt kezd el komponálni Csajkovszkij, közben megismerkedett az orosz Ötökkel. Ez a csoportosulás Balakirev vezetésével azt hangoztatta, hogy zenét ösztönből kell művelni, nem iskolában tanulni, nem a forma a fontos, nem az elmélet, hanem a zene lelke, a mondanivalója. Először nem kedvelték Csajkovszkijt, szimfóniákat, szonátákat komponált, Rubinstein-től tanult, és ezek falat állítottak az ötök és Csajkovszkij közé, de tehetségesnek tartották ők is. Nyugalmas évek, komponált és barátokat szerzett, sorra jönnek a szimfóniák, opera próbálkozások, és a híres b-moll zongoraverseny, amit Hans von Bülow-nak ajánlott. Be is mutatta Boston-ban 75-ben, kritikusok értetlenül álltak, azonban 1-2 év múlva az egész világon játszották. Híre és tekintélye egyre nőtt a zeneszerzőnek.

csajk
Szakálla mindig ápolt volt, öltözködésére mindig különös gondot fordított.

Pénztárcája azonban nem nőtt. Pedig költséges szórakozásai voltak, drága ruhák, alkohol, kártyázás, adósságok. 1877-ben kapott levelet egy bizonyos Nagyezsda von Meck nevű özvegytől, aki egy dúsgazdag zeneszerető nő volt, felajánlott neki egy igen jó fizetést, azzal a kikötéssel hogy nem találkozhatnak, de folyton leveleznek. Fura egy kapcsolat volt ez, rengeteget, és hosszan írtak egymásnak, amiből sok mindent megtudhatunk Csajkovszkij életéről, és gondolatairól. 13 év múlva amikor Nagyezsda megvonta az apanázst, és a levelekre sem válaszolt jobban lesújtotta mint bármi azelőtt a zeneszerzőt, fontosak voltak neki a levelek, értő olvasóra talált az özvegyben. Koncerttermekben egyébiránt néha látták egymást, állítólag egyszer össze is találkoztak, nem tudtak szólni semmit s csak nézték egymást fél percig, aztán ellenkező irányban elhagyták a termet. Egy másik fontos nővel is találkozott 1877-ben, a feleségével. Nem szerelemből vette el a fiatal énekesnőt aki fülig szerelmes volt belé, hanem hogy társaságba tudja vinni, gyanú felett álljon, azonban hamar kiderült hogy hibát követett el. A lány ugyanis nimfomániás volt, és gondolhatjuk hogy nem egy nyerő páros volt a kettejük házassága. Kilenc hétig bírta Csajkovszkij, aztán begyalogolt egy jéghideg folyóba, aminek hatására sokáig az ágyat nyomta tüdőgyulladással, végül Szentpétervárra szökött egy barátjával, és felbontotta a házasságot.

Nosztalgiás hangulatom nem akar enyhülni. Különös hangulatok ezek. Belefáradtam az életbe. Őrjítő bánat és szomorúság nehezedik rám, mindent reménytelennek érzek. Olyan ez, mint egy finálé.

A 80-as és 90-es években már folyton koncertezni hívják, hatalmas tisztelet övezi, és egyértelműen az egyik legnagyobb élő zeneszerzőnek tartja egész Oroszország, Európa és Amerika. 1893-ban készült el utolsó műve, a Patetikus szimfónia, a bemutató után nem sokkal megivott egy pohár forralatlan vizet, és elkapta a kolerát. Bizonyítékok nincsenek rá, de mai napig többen hisznek abban, hogy öngyilkosság volt ez a részéről. Nem tudjuk, de néhány napi szenvedés után elhunyt.

Zenéjét a kritikusok és kortársak úgy értékelték, hogy nem elég férfias. Valóban nem az. Kozmopolita zeneszerző volt aki vonzódott az európai formákhoz és stílusokhoz, de belevitte műveibe az orosz nép dallamait is. Vannak akik szerint nem lenne ott a helye a nagyok mellett, újító nem volt egy pillanatra sem, azonban a régi formák mestere sem, lehetetlen Brahms mellé állítani ebben az témában. Mégis van a melankolikus, áradó, romantikus dallamaiba valami ellenállhatatlan. Szimfóniái, zongoraversenye, hegedűversenye, operái, balettjei mai napig nagy népszerűségnek örvendenek.

Linkek

Bejegyzések róla

[catlist tags=”csajkovszkij” numberposts=”-1″]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hallgattál ma már jó zenét?