Arnold Schoenberg

Több zeneszerzőnél írtam már, hogy elindította a 20. századot, azonban egy emberben központosul a ma “hallgathatatlan kortárs zene”, ez pedig a második bécsi iskola feje, Schoenberg.

Teljesen autodidakta módon képezte magát, kevés ilyen személyiség van a zene újkori nyugati történetében, ennek meg is lett a hatása: 1897 és 1907 között még a klasszikusok, Wagner és Brahms hatásai fedezhetőek fel művein, ezután azonban teljesen új vizekre evez. Schoenberg tudta a zenéjéről, hogy nem a mának készül, néha azért volt sikere persze, de sokkal inkább Stravinsky, Bartók, és az oroszok szerepeltek a koncertrepertoáron a 20. század első felében mint kortárs zene. Azt már nem élte meg mire divatos lett más zeneszerzők között, a nagy közönség azonban mai napig nem fogadta be a Schoenberg elindította vonalat.

Schoenberg, Arnold 13.9.1874 - 13.6.1951, Austrian composer, half length, writing, at the blackboard, writing notes, male, man,
A tanár úr.

1874-ben született Bécsben, tehetséges volt, és magától képezte magát, olyannyira, hogy nagyon jól ismerte nagy elődjeit. Húszas éveiben különféle zenei munkákat vállalt, Berlinben is egy ideig, aztán újra Bécs. 1907 után elhagyta a tonalitás megkötéseit. A tonalitás a zenében röviden annyit jelent, hogy van egy központi hangja a zenének, általában azzal kezdődik, és a legtöbb esetben azzal végződik, ez hang szabja meg a többi “használható” hangot, tehát a harmóniákat, és hogy merre lehet modulálni, hogy aztán visszatérjen a zene a központi hangjára, a tonikára. A 19. században ezt a rendszert már erőteljesen feszegették, Liszt 1883-ban írta a Hangnem nélküli bagatelljét, ami már valóban atonális mű volt, jellemző hogy nyomtatásban csak 1956-ban jelent meg. Wagner, Strauss, Debussy művek is teli vannak a tonalitást majdnem felbontó hangokkal – de mégsem, mindig visszatérnek. Schoenberg első teljesen atonális műve az 1909-es Drei Klavierstücke.

schoenbergf
Önarckép. Schönberg sokat festett, főleg arcokat.

Természetesen követőkre is talált, rengeteg tanítványa volt Bécsben, kettő név azonban kiemelkedik: Berg és Webern. Ők hárman egész életükben tartották a kapcsolatot, bemutatták egymásnak felfedezéseiket, ötleteiket, és műveiket. 1911-ben Schoenberg újra Berlinbe költözik, az első világháborúban egy ideig katonai szolgálatot is vállalt, majd 7 év után ismét Bécs, ismét tanítás, vezénylés, zeneszerzés, előadások. 1921-től számítjuk harmadik alkotói periódusát, kialakítja a tizenkét hangú technikát, a dodekafóniát. Ennek a lényege, hogy az összes hangot használja (zongorán 7 fehér, 5 fekete), de mindegyiket csak egyszer, és ilyen szériákból épül fel a zene. Webern volt aki ezt még tovább vitte, és néhány évtized múlva sok ifjú zeneszerző körében vált hirtelen divattá ez, amit ma szeriális zenének hívunk, melyben minél több dolgot valamilyen képlet, rendszer határoz meg, nem csak a hangmagasságokat, de hangerőt, hangszínt, ritmust. Ez persze akkor is, és ma is hallgathatatlan zajnak tűnt a hallgatóknak, odáig fajult, hogy egynémely zeneszerző kijelentette, hogy ő nem a közönségnek ír zenét, aztán a lufi kipukkadt, és ma már nem divatos a szerializmus.

Schoenberg a második világháború elől az Egyesült Amerikába költözött, ahol a kaliforniai egyetem tanára élete végéig. Több értékes zeneelméleti könyvet írt, és bár zenéjét a közönség nem kedvelte, a zenészek azonban mindig is tisztelték az elméleti tudása miatt Schoenberget. 1951-ben hunyt el Los Angeles-ben.

Linkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hallgattál ma már jó zenét?