cziffra címkével jelölt bejegyzések

Rajzfilmek és a komolyzene

Aki a 90-es években volt gyerek – hozzám hasonlóan – rengeteg amerikai rajzfilmet nézett a 50-es és 60-as évekből. Bugs Bunny, és Tom and Jerry voltak a legkiemelkedőbbek, én konkrétan a bolond macska és az okos egér végtelen harcán nőttem fel. Ezek voltak azok a mesék amikbe folyton verekedtek, ölték egymást éles tárgyakkal és fegyverekkel, sőt cigarettáztak és alkoholt fogyasztottak. A zene egy nagyon fontos része volt ezeknek a rajzfilmeknek, a vizuális poénok sokkal jobban ülnek ha ott van alatta az a bizonyos zene. Legyen az akár jazz, Gershwin inspirálta nagy zenekari filmzene, vagy akár komolyzene – mindig hihetetlen igényességgel és odafigyeléssel oldották meg a készítők akkoriban ezt a részét is. Cat Concerto és a Rhapsody Rabbit eset 1946-ban történt ez a híres eset, amikor is szinte egyszerre jött ki a Warner Bros. a Merrie Melodies (Bolondos dallamok) új részével, a Rhapsody Rabbit-tal, és az MGM studió a Tom és Jerry Cat Concerto című epizódjával. Az alaphelyzet teljesen ugyan az mindkét alkotásba, Bugs Bunny egy névtelen egérrel küzd, Tom pedig természetesen Jerry-vel a színpadon miközben próbálják előadni Liszt második rapszódiáját. Még a poénok közül is nagyon hasonló némelyik. Természetesen mindkét stúdió perelte egymást, de a mai napig nincs magyarázat az esetre, csak a legendák. Az Oscar-t a Cat Concerto kapta végül. Az egyik legenda szerint a Warner Bros. véletlenül elküldte a kész anyagot az MGM-nek, nekik meg annyira megtetszett hogy gyorsan megcsinálták ők is, nos ez nem túl valószínű. A másik legenda szerint a zongoristák okolhatóak az esetért. A Rhapsody Rabbit második rapszódiáját Jakob Gimpel művész játszotta szalagra, akinek a fia leírt egy hajmeresztő elméletet. Gimpel család barátja volt a híres Shura Cherkassky, aki szeretett gonosz tréfákat űzni az ismerőseivel, és az ifjabb Gimpel elmélete szerint Shura valahogy megtudta az apjától hogy a Warner Bros.-nak veszi fel épp egy rajzfilmhez a rapszódiát, majd egyből szaladt az MGM-es kapcsolatához egy csodás Tom és Jerry epizód ötlettel, és ha már ott van részt is vesz a produkcióban mint zongorista. Később azonban fény derült a Cat Concerto zongoristájának kilétére. John Crown, egy dél afrikai származású zongoraművész és egyetemi tanár játszotta Scott Bradley (Tom és Jerry zenei vezetője) átiratát a 2. rapszódiából, ahol néhol mindketten játszottak a teltebb hangzás érdekében! Na és most tessék megkapaszkodni: az előbb említett Jakob Gimpel, Shura Cherkassky és John Crown ismerték egymást, sőt barátok és riválisok voltak. Egyébként a Rhapsody Rabbit, és Merrie Melodies készítője Friz Freleng, aki több rajzfilmjében használta a második rapszódiát, második leghíresebb az 1941-es Rhapsody in Rivets. A Rhapsody Rabbit eredeti változata úgy kezdődött, hogy a nézőtéren köhögő-krahácsoló embert Tapsi-Hapsi egyszerűen lelőtte, ezt később kivágták természetesen. Strauss és Chopin Ugyanebben az évben, szintén jelölve Oscar-ra az Universal Studios rajzfilmje, Andy Panda-val és Woody Woodpecker-rel, ez a sorozat sajnos itthon nem ment. Egy Chopin koncert az istállóban, polonéz, impromtu, mazurka, scherzo, amit csak akarunk! Igazi kották, és a zongoristákat is kiírják az elején, dicséretes! 1953-as a Johann Mouse című Tom és Jerry rész, amely szintén Oscar-t nyert. A 19. századba helyezik a két ellenfelet, ifjabb Johann Strauss házába. Jerry nem bír ellenállni a keringőnek, ha a mester játszik ő táncol, Tom természetesen ezt kihasználja és próbálja elkapni. Egy nap azonban a mester elutazik, a macskának valami megoldás kell az egér kicsalogatására – hát megtanul Strauss keringőket zongorázni, méghozzá 6 lépésben, bár csak így menne, de azért Cziffra zongora átiratai nem ilyen könnyűek az biztos. A zongorista szintén Jakob Gimpel, átiratokat is ő készítette. És végül itt van az 1964-es Tom és Jerry epizód, Snowbody Loves Me, ahol szintén több Chopin témát dolgoznak fel, etűdök, keringők, imádom. A YouTube-on néha fellelhetőek nézhető verziók, de hiába 50-70 évesek, a jogdíjak miatt mindig törlik egy idő után. Azért érdemes rájuk keresni!

Felix Mendelssohn-Bartholdy

Múlt héten volt még egy évforduló, Felix Mendelssohn 203. születésnapja. Már említettem egyszer, hogy a 19. század elején minden országnak vagy inkább városnak megvolt a saját kis “új Mozart”-ja, nem is csoda hisz a zene központi szerepben volt ekkor, minden tehetősebb családnál volt zongora, és egyértelmű volt, hogy valamilyen hangszeren tudjanak játszani. A kis Felix-nél (és testvérénél, Fanny-nál) hamar kiderült a tehetség, 9 évesen már koncertezett, 12 évesen pedig komponált. 

Az 1809-ben született zseninek a pályája nagyon hasonló kortársaihoz. Egészen fiatalon koncertezés, európát oda-vissza bejárta, később Lipcsébe meghívják zenekar vezetőnek ahol élete utolsó évtizedét töltötte. Karmesterként újra felfedezte és divatba hozta a nagy Bach-ot, akit a 19. században szinte elfelejtettek és félre értelmeztek.

Szomorú amikor a művészetbe beleszól valami értelmetlen emberi butaság. Németországban már a 19. században kezdett felerősödni az antiszemitizmus, és ez Mendelssohn-t se kerülte el, még életében a közönségnek előítéletei voltak a zenéje iránt, halála után pedig teljesen elfeledték. Egészen a második világháború végéig nem játszották műveit, az 50-es években fedezték fel újra finom kis zongoradarabjait, kamarazenéit, szimfóniáit és versenyműveit.

Először Cziffra György hihetetlen virtuozitással és könnyedséggel  játssza a Rondo Capriccioso-t, aztán Glenn Gould játszik néhányat a Dalok szöveg nélkül-ből.

Liszt 200

200 éve a Liszt családnak hozott egy csodát a gólya, megszületett a kis Franz, egyetlen gyerekük. Apja zenész volt, de legmerészebb álmaiban sem merte azt gondolni, hogy az ő kisfia ekkora tehetséggel és szorgalommal lesz megáldva.

9 évesen már koncerteket adott amire a főurak is felfigyeltek, és apja közbenjárása után támogatásukkal hamarosan Bécsben is bemutatkozott, és a híres Salieri és Czerny tanította az ifjút aki hamar túlszárnyalta tudásban apját. Innen indult Európa-hódító útjára a zongorista, zeneszerző, karmester és tanár: egy útjait egyengető apával, rengeteg tanulással jó mesterektől, végeláthatatlan szorgalommal és akarattal. 20 évesen már bejárta fél Európa koncerttermeit, híre pedig mindenhova eljutott. Chopin és ő emelték a zongorát koruknak legünnepeltebb hangszerévé. 40 éves korában letelepedett Weimarban és a zeneszerzésre koncentrált, bár sajnos mai napig sokan csak másodrangú zeneszerzőnek tartják, pedig valójában ott a helye a legnagyobbak csarnokában, Bach, Mozart, Beethoven és a többiek mellett. Örök újító volt, zenéjét mai napig sokan próbálják elemezni, megérteni, értelmezni. Ebből a korszakában választottam egy darabot, az egyik leghíresebb művét: a b-moll Szonáta.

Az 50-es években már a szimfonikus korszakát tervezte, de előtte szeretett volna egy olyan monumentális és forradalmi zongora darabot megírni ami összegzi a tapasztalatait és tudását. Szonáta nevet adta neki, bár nem sok köze van az igazi szonáta formához, de mai napig sok-sok elemzés születik, és épp ezért az előadások is teljesen mások. Érdemes meghallgatni a legnagyobbaktól, mert ezt a művet tényleg mindenki máshogy interpretálja.

Először Marc Szvjatoszlav Richter, aztán Cziffra György előadásában, íme:

A témája egyébként a Lisztnél sokszor visszatérő Faust sokak szerint, de itt nagyon érdekes hogy ez nem program zene ahol egy adott versre vagy más írásos műre alapozva készült a zenemű, pedig a mester előszeretettel írt programzenéket, és ez a legfontosabb és legnagyobb kivétel.

Magyar rapszódiák

Liszt Ferenc – 6. Magyar rapszódiát hallgatjuk ma Cziffrától. A rapszódia stílus a romantikus zene szülötte, fő ismertetőjegye hogy változatos, kontrasztos hangulatot áraszt. Liszt 19 magyar rapszódiát írt, az első 15-öt az 50-es évek elején adta ki, és mindegyikben magyar dalok szolgáltak alapul, azokat szerette volna minél jobb formában bemutatni, és eljuttatni az embereknek. Azért azt hozzá kell tenni, hogy akkoriban még nem volt magyar népzenei kutatás, bár Liszt (és mindenki) azt hitte, hogy ezek az ősi magyar népzenék, de valójában nagy részük nem volt ősi, némelyik meg cigányzene. Később Bartók és Kodály által ismerhettük meg az igazi magyar népzenét.

Ma Beethoven G-dúr zongora versenyét akartam kirakni, de előbb hallgattam végig mind a 19 rapszódiát és nem tudtam ellenállni.

Frédéric Chopin

Ha múlt héten Liszt akkor természetesen most Frédéric Chopin, és az egyik nagy kedvencem tőle a Andante spianato et grande polonaise brillante. E két művészben sok közös volt, ugyanabba az érába születtek (Liszt másfél évvel később). Szerencsére tehetős családba akik hamar észrevették a tehetségüket és már egész kicsi korukban zenét tanultak, 10évesek se voltak de már komponáltak. Nehéz ma ezt elképzelni de ez a két ember 10-16 évesen olyan műveket hoztak létre amit az emberiség mindig fog hallgatni és csodálni, nem véletlenül. Ha belegondolunk, mi mit csináltunk 10-16évesen? :). Na ugye, hogy nehéz ezt elképzelni.

Később Párizsba költöztek mindketten, szoros barátság alakult ki köztük, és mivel mindketten zongora virtuózok voltak ezért nagyon sok művet írtak zongorára, Chopin szinte kizárólag csak zongorára, Liszt később rengeteg más hangszerre, zenekarra is írt, de tőle is a legismertebb művek mind zongoradarabok. Viszont a jellemük teljesen más volt. Liszt parádés előadó volt, Európa szerte mindenki őt akarta. Korának rocksztárja volt. Chopin ezzel szemben visszahúzódó, nagy koncerteket nagyon keveset adott pedig ugyanolyan virtuóz zongorista volt mint barátja, Chopin inkább kis, zárt körű előadásokat adott. Talán pont ezért barátságuk később megromlott, pedig Liszt nagyon csodálta Chopin-t élete végéig, de hogy pontosan mi állt a háttérben azt a mai napig nem tudjuk.

Chopin nem publikált sok művet, viszont minden egyes darab tökéletes (ezzel szemben Liszt rengeteget adott ki). Ő úgy gondolta, hogy egy néhány perces művel is kilehet fejezni ugyanolyan érzéseket mint egy 2-3órás operával. Mindig az egyszerűségre törekedett, és ezt nagyon könnyen észrevehetjük ha összehasonlítjuk valamelyik művét egy Liszttel. Lisztnél minden egyes másodpercben nagy dolgok történnek, sok hang, ugrálások, míg Chopin-nél a dallam mindig egyszerű, de fülbemászó, szép, és mindennél jobban sugározza az érzéseket. Egy fórumon olvastam valakitől, hogy Chopin volt az első aki rátudta venni a zongorát hogy énekeljen, és Liszt volt az első aki rátudta venni a zongorát hogy egy egész zenekart megszólaltasson. A kettejük érdekes történetéről Eckhardt Máriától lehet olvasni egy cikket akit bővebben érdekel.

A darab amit választottam az egyik nagy kedvencem tőle, az első 5 és fél percet, az Andante spianato -t később írta hozzá felvezetésképp, a fő téma pedig a 9 és fél perces Grande polonaise brillante azon kevés Chopin művek egyike ahol orchestra is van a zongora mögött. Sokszor átírta, létezik zongora quartett verzióban is, és végül az egészet egy zongorára is átírta, manapság azt a verziót játsszák. Viszont ez az eredeti, különleges verzió orchestrával.

A zongorista ismét magyar, Cziffra György. 20adik század legnagyobb zongoristái között van, és sajnos ő is egy hányatott sorsú, el nem ismert művészünk volt akinek külföldre kellett szöknie hogy életben maradhasson. Egész fiatalon koncerteket adott már, de a Zeneművészeti főiskolára nem engedte be az előkelő művészvilág, pesti lokálokban kellett játszania. Volt Szovjet fogságban, munkatáborban ahol kezei teljesen tönkrementek és utána kellett néhány év gyakorlás, hogy újra játszani tudjon, aztán 56ban Franciaországba szökött.