debussy címkével jelölt bejegyzések

Fény és az idő

A meleg őszi hétvégén egy barátommal a Balaton körül csavarogtunk, az idő lelassult, szinte meg-megállt ebben a szikrázó napsütésben, ami egy fura arany színt adott mindennek.

Ahogy a Balaton vize visszaverte az arany sugarakat egyből Debussy zenéje ugrott be, és arról kezdtünk beszélgetni, hogy az idő mennyire el tud torzulni, lassulni vagy gyorsulni a zenében – akárcsak ezen a késő őszi napsütéses napon.

A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata.

Ha felcsapunk egy lexikont akkor valami hasonló leírást találunk a zene címszó alatt: hang és a hang hiánya időben elrendezve valamilyen rendszer szerint. A Wikipedia-s két rövidke mondat tökéletesen leírja számomra Debussy művészetét, előtte sohasem volt olyan fontos a csend, a 19. században többen felfedezték a finom pianissimo világát, de Debussy zenéjében jelenik meg először a csendre vágyás. A másik, esetünkben lényegesebb fogalom az idő, míg egy festmény vagy egy szobor egy pillanatot örökít meg, addig a zenét elő kell adni, így van egy időtartama, és a francia mester előtt mindenki kihasználta a megadatott időt a művének: mozgás és dinamika. Egy Bach fúgában nem állhat le a mozgás, egy Mozart szimfóniában a témák is mozgalmasak de a témák között mindig előjön a gyors mozgás érzelme, egy Chopin polonézben szinte érezzük a dübörgő lovakat és az ágyúkat, bár a 19. század zenéjének kétségtelenül fontos eleme a rubato, az időt elkezdték torzítani.

Debussy azonban megállt, hova ez a sietség?  Nézzünk körül, csodálatos világban élünk, annyi hihetetlen dolog vesz körül minket és észre sem vesszük. Benyomások, hangulatok és a csend – ezek alkotják műveit, a zene mozarti értelemben úgymond a háttérbe szorul, néha ott a dallam, néhol ott egy kidolgozás, de nem fontos mindent megmutatni, a zene mint művészet, mint előadás mindig a hallgatóban teljesedik ki és ott folytatódik, egy jó koncert nyomot hagy bennünk, és nem ér véget az utolsó hanggal és tapssal – másnap is ott lesz a fejünkben, szerintem Debussy ebben alkotott a legnagyobbat. Kihasználja a hangot és a csendet amelyekkel egészen újszerű hangulatokat kelt, az időt pedig néha teljesen lelassítja, sőt megállítja.

Reflets dans l’eau -t 1905-ben írta, Walter Gieseking felvételét hallgatva egyből beugrik a Siófoki kikötő, a nagy fák sárga levelei és a szikrázó víz.

Fiatal Debussy

Az ifjú zeneszerző az 1890-es évek elején még kereste a saját hangját, az akkor divatos késői romantikus stílusban írt, de már ekkor is remekműveket írt.

A híres két arabeszkjét is ekkor írta, illetve ekkor kezdte el a talán legismertebb művét a Clair de lune-t, bár a végső változatot jó 15 évvel később adta csak ki. A nagy áttörés az 1894-es A faun délutánja volt, és a századforduló után már a zongoradarabjaiban, prelűdökben ott a hamisíthatatlan Debussy-s impresszionizmus.

De most térjünk vissza 1890-be, párizsi konzervatórium, egy rövid kis darab, teli élettel, dinamizmussal, romantikával. Ami igazán tetszik benne, hogy csak három – három és fél perc, de rengeteg minden történik benne, a dinamika, a tempó, a témák folyamatosan változnak. Kocsis Zoltán az előadó.

Gyermekkuckó

Debussy a kislányának dedikálta a Gyermekkuckó zongora szvitet, ez a 6 rövid mű korántsem gyermek kezekre szánt tanulódarabok, hanem a lányával eltöltött idő, kirándulások és játékok inspirálta kis gyöngyszemek.

Néhány kedves, vicces gúnyt is felfedezhetünk ebben a műben, mindjárt az első tétel, Doctor Gradus ad Parnassum a hasonló című Clementi zongora tankkönyvre utal amit Czerny etűdjeihez hasonlóan az ifjú növendékek nem igazán kedvelnek. A második Jimbo altatódala, aki a párizsi állatkertben egy elefánt volt, harmadik pedig egy szerenád a kislány egyik babájához.

Arturo Benedetti Michelangeli a 60-as években több Debussy darabot is felvett, hallgassuk most a teljes Gyermekkuckót.

Debussy 150

150 éves Claude Debussy. 1862-ben szültetett Párizs közelében, és végül ott is telepedett le, 1918-ban hunyt el. Zenei tehetsége fiatal korában megmutatkozott és 10 évesen a konzervatóriumban tanult már. Zongora művésznek szánták szülei, de ehelyett küzdelmes évek jöttek, és végül világhírű zeneszerzőként ismerte meg a világ a nevét.

A francia zenei világ elismerte műveit, díjazták is több ízben, azonban a közönséghez nem talált utat. Zongorista karrierje pedig el sem kezdődött, ellentmondásos vélemények hangoztak el a kortársaktól játékáról, volt aki szerint kimagasló volt, de volt aki úgy tartotta hogy semmi egyediség nincs a játékában, tanárai szerint pedig jobban szerette a zenét mint a zongorát. Kísérő lett, illetve kamarazenész, zeneszerzőként meg ismeretlen évekig, majd 1894. december 22-én jött a világhír, Prélude à l’après-midi d’un faune azaz A faun délutánja szimfonikus költemény bemutatója.

Fura, újnak számító zenei hatásait különböző ritkán használt skálákkal érte el. Az egészhang skála például egymás után csupa egész hangból áll, vagy a pentatónia azaz ötfokú hangsor amely az emberiség legősibb zenei alapja, minden népzenében megtalálható, és Debussy is több helyen felfedezte, például az orosz népzenében amikor ott járt (és később Kodály párizsi útján ismerkedett meg ezzel, majd mikor Bartókkal a magyar és környékbeli népzenéket kutatták ott is megtalálták). Írt olyan zongora muzsikát is ahol a két kéz külön hangnemben játszik, és a pedált is újszerűen használja zenéjében, összezenget olyan hangokat amikből érdekes hangzásokat csalogat elő a zongorából, amiket más zenében nem hallhatunk.

Halljuk a Faun-t, Stéphane Mallarmé francia költő hasonló című versének hatására írta e művet Debussy, merthogy az irodalmat akkoriban falta, és sok művét inspirálta, később az impresszionista festők képei voltak rá hasonló hatással. Egy faun-t hallunk ahogy sétál az erdőben, pánsípjával vidáman muzsikál, találkozik nimfákkal és naiaszokkal, majd álomba szenderül. Debussy impresszionista zenéjéhez kell egy bizonyos hangulat, csönd, és figyelem. Annyi kis finom részlet bújik meg itt-ott amire érdemes odafigyelni, hatalmas öröm amikor felfedezi az ember. Sergiu Celibidache vezényli a Münicher filharmonikusokat.


És végül szóljon maga a szerző is, habár sajnos akusztikus felvétel nem készült Claude zongora játékáról, csak gépzongora (piano roll), ami kicsit olyan mint most a MIDI. Nem magát a hangot rögzítették hanem a billentyűk és pedál mozdulatait, ezzel az a baj, hogy nem ad egyáltalán vissza mindent, de valami képet azért kaphatunk arról hogy milyen tempóba, milyen rubato-kkal játszotta a mester a saját műveit. Az Images sorozatból a Reflets dans l’eau halljuk, azaz a tükröződések a vízen.

Debussy & Ravel & Satie

A 19. század végén Párizsban újra felpezsdült a művész élet, újra a központ volt évekig, mint ahogy Chopin, Heine, Hugo, Liszt korában a század elején.

A romantika végén rengeteg különleges irányzat jelent meg, impresszionizmus, minimalizmus, dadaizmus. Ezeket az stílusokat a zenei világ is követte, három legnagyobb név Debussy akinek ebben az évben lesz a 150. születésnapja, Ravel és a mellőzött Erik Satie. Debussy volt a legnagyobb hármuk közül, mai napig méltán sokat játszott szerző, bár Ravel-t sem kell félteni ám Satie-t valamiért elfelejtették a zongoristák. No nem arról van szó hogy el lenne feledve, sok filmben felcsendül valamelyik Gymnopédie vagy Gnossienne, de koncertzongoristák műsorában nagyon ritkák sajnos.

Először Debussy 2 prelűdje Maurizio Pollini-től aki év elején ünnepelte a 70. születésnapját, aztán Ravel-től a Pavane zongora változata Cyprien Katsaris-tól és végül Satie-tól az első Gnossienne Alessio Nanni-tól.