fischer címkével jelölt bejegyzések

Dohnányi Ernő

Dohnányi világhírű volt a századfordulón, még Bartóknál is jobban ismerték Európában ma azonban a múlt ködébe veszett kicsit e név sajnos.

Zeneszerző, zongorista, karmester és tanár, a sok tevékenységet amit a zene szolgálatában tett felsorolni is nehéz. Bartók Bélával még Pozsonyban ismerkedtek meg egészen fiatalon, később ő ajánlja Bartóknak a budapesti Magyar Királyi Zeneakadémiát a bécsi helyett, és együtt tanulnak Thomán Istvánnál (Liszt növendék) és Koessler Józsefnél. Bartóknak ezután küzdelmes évek következtek, és a népzene kutatás, nem így Dohnányinak, neki nagyon hamar jött az európai hírnév, és utazó koncertező élet.

Berlinben és Bécsben is tanított az akadémián, majd Budapesten, aminek igazgatója is volt, de közben a Rádió zenei igazgatói posztját is elvállalta, és közben zenekart is vezetett. Tanítványai voltak többek között Földes Andor, Nyíregyházi Ervin, Anda Géza, Fischer Annie, Vázsonyi Bálint, Solti György, Kántor István és Cziffra György.

Először egy viszonylag korai zongoraművét játssza nekünk Fischer Annie, az 1904-es 4 Rapszódiából a harmadikat, C dúr-ban.


Második mű egy humoros zongoraverseny amely kigúnyolja a többi nagy zeneszerző stílusát. Az alaptéma a mindenki által ismert, egyszerű gyerekdal amiből Mozart is írt variációkat zongorára, Dohnányi variációi egyes zeneszerzőket utánoznak akiket ismerhetnek a koncertre járók, például a kezdés egy hatalmas Wagneri pátosz, amit az egyszerű téma felvezetés követ, már önmagában egy kontrasztos, vicces kezdés. Alcímnek a mester annyit írt, hogy “A humoros emberek kedvéért és a többiek idegesítésére.” Az 1956-os felvételen Dohnányi ül a zongoránál és a Royal Philharmonic Orchestra-t Sir Adrian Boult vezényli.

Örökké kortárs zene

Beethoven élete utolsó néhány évében csupa olyan művet írt amik egymástól, és minden addig létező zenétől teljesen különböztek. Megszállottan új utakat keresett a mester, de ehhez a múltat is ismernie kellett, Bach és Handel zenéjét tanulmányozta, akiket a közönség haláluk után elfeledett és csak a 19. század közepén lettek újra ismertek.

A 9. Szimfóniáról volt már szó, de két másik nagyon fontos darabot is írt Beethoven ezekben az utolsó, teljesen süket, elkeseredett években. Barokk mestereket tanulmányozva a fúga és az ellenpont mesterségét felújítva megírta a 29. zongora szonátáját, a Hammerklavier-t, illetve a Große Fuge-t ami egy vonósnégyes utolsó tétele volt, de külön  mű lett végül. Ezek annyira újító, új hangzásokat hozó zenék voltak, hogy a közönség nem is értette. Stravinsky mondta a fúgára: “ez egy abszolút kortárs zene, ami kortárs lesz örökké”.

Mindkét mű grandiózus, epikus, és akkoriban elő sem tudták adni a nehézsége miatt. Először a Nagy fuga a Takács Quartett-től, aztán a szonáta Fischer Annie-tól.