liszt címkével jelölt bejegyzések

Szomorúság

Alfred de Musset Tristesse című versébe egy hitét és céljait vesztett ember minden érzése benne van.

Musset a romantikus francia költők egyik kiemelkedő alakja, Victor Hugo barátja, néhány évig a 30-as évek elején forró viszonyt folytatott a hírhedt írónővel, George Sand-dal. Az írónő már Musset előtt is úgymond gyorsan váltogatta a partnereit, amikor észak Itáliában utaztak együtt Alfred megbetegedett, és az ágyat nyomta hetekig, George ezt helyzetet lassan megunta, és a kezelőorvossal csalta meg a betegágyon fekvő kedvesét. Musset összetörve ment haza Párizsba, és költészete ezután szinte kizárólag a szomorúságról szólt. A Triestesse, azaz Szomorúság szonettet Illyés Gyula fordította.

Szomorúság

Se kedvem, se célom, se vágyam,
se jóbarátom, se erőm,
és az se, hogy büszkélkedőn
rendeltetésem nagynak lássam.

Azt hittem, hogy hű szeretőm
az igazság lesz, rátaláltam
s már fordítottam is a hátam,
ahogy átölelt pihegőn.

És mégis ő az örökélet,
s kik nélküle a földön éltek,
süketek voltak és vakok.

Isten szól, felelnünk kell rögtön.
Egy kincsem maradt még e földön,
hogy néha sírnom adatott.

George Sand-nak Liszt Ferenc mutatta be barátját, Frédéric Chopin-t, akit meg is szerzett magának, a zenetörténet egyik leghíresebb kapcsolata lett az övék. A sors érdekes iróniája, hogy Liszt utolsó éveiben pont azt érezte amit Musset Sand után. Liszt is szerelmes volt, csak nem egy nőbe, hanem az életbe, a zenébe, az alkotásba. Őt vagy imádták, vagy gyűlölték, és ezért rengeteg támadás érte, öreg korára megcsömörlött, ekkor írt egy dalt ehhez a műhöz, 1872-ben. Daniel Barenboin és Dietrich Fischer-Dieskau felvétele.

“Varázs fuvola” koncert beszámoló

Tegnap este a Piliscsabán, a Páduai Szent Antal Iskola tanárai adtak egy ragyogó koncertet.

Nem is szorulnak a dicsérő szavaimra az előadók, a tömött aula, és végén szűnni nem akaró taps jól jellemzi a koncert sikerét. Ez a kisváros sok örömet kapott a művészektől, Sutyinszki Beáta (fuvola), Mayer Angyalka (zongora), Kovács Ágnes (hegedű), Rosta Zsófia (brácsa), Puszta Betty (cselló).

Mozart mindig jó választás kezdésnek. Zenéjének földöntúli szépsége és egyszerűsége elfújja a hétköznapok sötét felhőit a lélek fölül, a 3. C-dúr fuvola quartett is abszolút ilyen zene. Elfelejtettem minden gondomat, a negatív gondolatok helyét átvette a nagybetűs ZENE. Mozart Bécsbe költözése után felkapott zenész és zeneszerző lett hirtelen, sorba jöttek a felkérések, és a koncertek, nappal tanított, este koncertezett, éjjel zenét írt.

Mozart után jött a meglepetés, a Bach h-moll szvit néhány részlete, de nem egy kis kamara átirat, hanem az iskola együttese előkerült és Petényi-Kassay Balázs vezényletével egy olyan összeállítással adták elő, amilyen Bach idejében volt egy átlagos zenekar, kb. 10 fő, csembaló basso continuo kísérettel. A mai világban szerintem különösen fontos Bach-ot hallgatni mert zenéje annyira kompakt, annyira kész van, hogy nem lehet se hozzátenni, se elvenni. Elsőre rengeteg hangjegy tűnik fel, de egy kis odafigyeléssel a tökéletes rendet találhatjuk meg, zaj és sallang nélkül. Tökéletes egyensúlya a mai gyors, zajos világunknak.

Ezután Sutyinszki Beátáé volt a főszerep. A zongoráról és a hegedűről mindenki tudja, hogy ezer hangszínre, millió effektusra képesek egy virtuóz keze alatt. Nyilván ez a többi hangszerrel is többé-kevésbé így van, csak ritkán van lehetőségünk hallani, a fuvola is ilyen, amit 99%-ban egy nagy zenekarban hallunk – “fuvola hangzással”. A művésznő megmutatta azt az ezer hangszínt tegnap este, Poulenc remek fuvola-szonátája egyben volt modern és klasszikus, és persze francia. Kazuo Fukushima japán szerző Mei című műve pedig egy túlvilági japán bambusz-fuvola hangulatot hozott el, egy egészen más hangszert hallottunk! A műsort a fuvola repertoár egyik alapműve, François Borne Fantasie Brillante on Themes from Bizet’s Carmen opera parafrázisa zárta.

Mayer Angyalka nem csak kísért, hanem egy szóló Liszt darabot is előadott, a Vallée d’Obermann-t a Zarándok évek Svájc kötetének nemcsak legigényesebb és legszebb művét, hanem zenetörténetileg is a legfontosabb. Már az első, 1833-as változatban tisztán megjelenik az úgynevezett tématransz- formáció ami később annyira fontos lesz a század második felében az összes haladó szellemű zeneszerző zenéjében. Egy téma van ami folyton alakul, átváltozik, jellegében, hangulatában és zeneileg egyaránt. A kotta tetejére Liszt idézeteket írt Byron-tól és Senancour-tól akinek regényhőséről kapta nevét a mű. Mit akarok? Mi vagyok? – áll a híres idézet a cím alatt. A hős akit megszédít a természet nagysága, vágyódik és szenved tőle egyszerre, végül rájön, hogy csak a saját érzései az igazak.  A regény témája ez, és ha meghallgatjuk a Liszt zongoraművét tökéletesen átélhetjük ezeket az érzéseket, amit ma már lehetetlen lenne, hiszen ezek egy romantikus, 19. századi művész érzései. Liszt darabok nem csak csillogó, technikailag nehéz virtuóz szalonművek, rengeteg érzés van ott amit a felszínre kell hozni (vagy épp elfedni), illetve van egy másik nehézsége, amiről ritkán beszélnek. Liszt darabok nincsenek befejezve, nem olyan tökéletes művek mint Chopin hasonló balladái vagy fantáziája. Chopin műhöz nem lehet hozzátenni, vagy elvenni, mert megváltozik és rossz lesz.  Ezzel szemben Liszt sose tekintett a műveire úgy mint valami kész, megváltoztatatlan, szent írásokra. A összes 30 és 40-es évekbeli zongoradarabját, így ezt is többször átírta életében, és ha végighallgatjuk figyelmesen most se alkot tulajdonképpen egy teljes egészet, inkább egy szinte csapongó álmodozás, néhol vad, néhol gyengéd.  Így az előadó egy befejezetlen festményt kap hegyekről és völgyekről, megtöltve hatalmas érzésekkel, amiket meg kell zaboláznia, és egy olyan képet mutatni nekünk ami mai szemmel szép. És ezt a művésznő csodaszépen megfestette.

A koncert egyetlen negatívuma a terem volt. Az iskola aulája építészeti műremek, percekig lehet nézni az íveket, oszlopokat, famunkát, de mint koncertterem nem működik. Rengeteg ember jött, a szervezők gyorsan kapcsoltak és hoztak még székeket, de így sokan a terem szélére szorultunk, ahonnan nem lehetett mindent látni.

Az iskola további programjairól a weboldalukon lehet olvasni.

Horowitz előadásában az Obermann völgye, íme.

Rajzfilmek és a komolyzene

Aki a 90-es években volt gyerek – hozzám hasonlóan – rengeteg amerikai rajzfilmet nézett a 50-es és 60-as évekből. Bugs Bunny, és Tom and Jerry voltak a legkiemelkedőbbek, én konkrétan a bolond macska és az okos egér végtelen harcán nőttem fel. Ezek voltak azok a mesék amikbe folyton verekedtek, ölték egymást éles tárgyakkal és fegyverekkel, sőt cigarettáztak és alkoholt fogyasztottak. A zene egy nagyon fontos része volt ezeknek a rajzfilmeknek, a vizuális poénok sokkal jobban ülnek ha ott van alatta az a bizonyos zene. Legyen az akár jazz, Gershwin inspirálta nagy zenekari filmzene, vagy akár komolyzene – mindig hihetetlen igényességgel és odafigyeléssel oldották meg a készítők akkoriban ezt a részét is. Cat Concerto és a Rhapsody Rabbit eset 1946-ban történt ez a híres eset, amikor is szinte egyszerre jött ki a Warner Bros. a Merrie Melodies (Bolondos dallamok) új részével, a Rhapsody Rabbit-tal, és az MGM studió a Tom és Jerry Cat Concerto című epizódjával. Az alaphelyzet teljesen ugyan az mindkét alkotásba, Bugs Bunny egy névtelen egérrel küzd, Tom pedig természetesen Jerry-vel a színpadon miközben próbálják előadni Liszt második rapszódiáját. Még a poénok közül is nagyon hasonló némelyik. Természetesen mindkét stúdió perelte egymást, de a mai napig nincs magyarázat az esetre, csak a legendák. Az Oscar-t a Cat Concerto kapta végül. Az egyik legenda szerint a Warner Bros. véletlenül elküldte a kész anyagot az MGM-nek, nekik meg annyira megtetszett hogy gyorsan megcsinálták ők is, nos ez nem túl valószínű. A másik legenda szerint a zongoristák okolhatóak az esetért. A Rhapsody Rabbit második rapszódiáját Jakob Gimpel művész játszotta szalagra, akinek a fia leírt egy hajmeresztő elméletet. Gimpel család barátja volt a híres Shura Cherkassky, aki szeretett gonosz tréfákat űzni az ismerőseivel, és az ifjabb Gimpel elmélete szerint Shura valahogy megtudta az apjától hogy a Warner Bros.-nak veszi fel épp egy rajzfilmhez a rapszódiát, majd egyből szaladt az MGM-es kapcsolatához egy csodás Tom és Jerry epizód ötlettel, és ha már ott van részt is vesz a produkcióban mint zongorista. Később azonban fény derült a Cat Concerto zongoristájának kilétére. John Crown, egy dél afrikai származású zongoraművész és egyetemi tanár játszotta Scott Bradley (Tom és Jerry zenei vezetője) átiratát a 2. rapszódiából, ahol néhol mindketten játszottak a teltebb hangzás érdekében! Na és most tessék megkapaszkodni: az előbb említett Jakob Gimpel, Shura Cherkassky és John Crown ismerték egymást, sőt barátok és riválisok voltak. Egyébként a Rhapsody Rabbit, és Merrie Melodies készítője Friz Freleng, aki több rajzfilmjében használta a második rapszódiát, második leghíresebb az 1941-es Rhapsody in Rivets. A Rhapsody Rabbit eredeti változata úgy kezdődött, hogy a nézőtéren köhögő-krahácsoló embert Tapsi-Hapsi egyszerűen lelőtte, ezt később kivágták természetesen. Strauss és Chopin Ugyanebben az évben, szintén jelölve Oscar-ra az Universal Studios rajzfilmje, Andy Panda-val és Woody Woodpecker-rel, ez a sorozat sajnos itthon nem ment. Egy Chopin koncert az istállóban, polonéz, impromtu, mazurka, scherzo, amit csak akarunk! Igazi kották, és a zongoristákat is kiírják az elején, dicséretes! 1953-as a Johann Mouse című Tom és Jerry rész, amely szintén Oscar-t nyert. A 19. századba helyezik a két ellenfelet, ifjabb Johann Strauss házába. Jerry nem bír ellenállni a keringőnek, ha a mester játszik ő táncol, Tom természetesen ezt kihasználja és próbálja elkapni. Egy nap azonban a mester elutazik, a macskának valami megoldás kell az egér kicsalogatására – hát megtanul Strauss keringőket zongorázni, méghozzá 6 lépésben, bár csak így menne, de azért Cziffra zongora átiratai nem ilyen könnyűek az biztos. A zongorista szintén Jakob Gimpel, átiratokat is ő készítette. És végül itt van az 1964-es Tom és Jerry epizód, Snowbody Loves Me, ahol szintén több Chopin témát dolgoznak fel, etűdök, keringők, imádom. A YouTube-on néha fellelhetőek nézhető verziók, de hiába 50-70 évesek, a jogdíjak miatt mindig törlik egy idő után. Azért érdemes rájuk keresni!

Kaland a múltba

Az időgépet még sajnos nem találták fel, de ha egy kicsit a fantáziánkra hagyatkozunk visszarepülhetünk képzeletben a 19. századba. Liszt Ferencet folyton fiatal növendékek vették körbe, az utolsó éveiben, sőt napjaiban is tudásra éhező fiatal zongoristák kísérték Párizsba, Londonba és vissza Németországba ahol végül eltávozott a mester. Szerencsére néhány briliáns zongorista aki nála tanult megérte azt a kort amikor a már jó, akusztikus felvételeket tudtak készíteni.

Liszt and his students

1884-ben készült ez a legendás fotó, Liszt születésnapján a növendékeivel. A kép közepén mindenki felismeri a mestert. Felül bal oldalon áll Rosenthal, előtte ül Siloti, Liszt jobbján Friedheim, balján Sauer. Ők kalauzolnak most bennünket a 19. századba!

Moriz Rosenthal (1862-1946) az akkori Osztrák-Magyar Monarchia északkeleti területén született (ma Ukrajna), 10 évesen Karol Mikuli tanítványa lett, aki történetesen a legfontosabb Chopin tanítvány volt! Moriz 14 évesen már koncertkörúton volt, és nem sokkal később Liszt tanította. Bejárta a világot, végül New York-ban telepedett le és halálig ott tanított. Néhány Chopin mazurkát játszik nekünk, óó ez a rubato, ó ez a hang!

Emil von Sauer (1862-1942) szintén nagy karriert futott be mint zongorista, de tanított és komponált is. Még az 1940-es években is koncertezett! Más Liszt tanítványok szerint ő értette meg legjobban a mester tanításait, ugyanakkor érdekes, hogy egy századfordulón készült interjúba szinte tagadta, hogy Liszt tanította, “túl öreg volt már” mondta, persze később rájött, hogy mekkora hatással volt rá. Játéka igazi 19. századi romantikus, finom, átgondolt, arisztokratikus. Liszt harmadik Consolation noktürnjét játsza.

Eugen d’Albert (1864-1932) angol-német zenész, fiatalon már zenét tanult, és szerencsésen Liszthez került alig 20 évesen. Nagy karriert futott be mint zongorista és mint zeneszerző is, illetve igazgatója volt a Hochschule für Musik-nak Berlin-be és egy ideig Weimar-ban Kapellmeister címet is birtokolta, amit régen a mestere. Hallgassuk gy Schubert Impromptu felvételét.

Frederic Lamond (1868-1948) skót zongorista nagyon fiatalon került Liszthez, és 1886-ban debütált Londonban, a mester is hallotta személyesen a koncertjét. Ő is élete végéig koncertezett és tanított, olyan tanítványokat mint Nyíregyházi Ervin és a zenész-humorista Victor Borge. Liszt koncertetűdjét, az Un Sospiro-t adja most elő.

Conrad Ansorge (1862-1930) német zongorista aki főleg német mesterek műveit játszotta. Imádta az énekhangot, ez dallam vezetésén is hallatszik, Horowitz mondta róla, hogy jobban érdekelte egy énekes mint bármelyik zongorista. Schumann egyik románcát halljuk.

José Vianna da Motta (1868-1948) élt legtovább a Liszt növendékek közül. A 19. század zongora oktatásában még szerepelt az improvizáció illetve a zeneszerzés is. A budapesti zeneakadémián (ma Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) is – ahol Liszt és Erkel tanítottak kezdetben – minden zongoristának kötelező volt e két mesterséget is elsajátítani a zongoraművek előadása mellett. Így nem meglepő, hogy az itt felsorolt mindegyik Liszt növendék is szerzett zenét, most egy saját kompozícióját halljuk tőle.

Weiss József (1864-1945) az előbb említett budapesti zeneakadémián tanult Lisztnél. 1910-ben történt egy híres-hírhedt eset vele amit felkaptak az újságok. Gustav Mahler vezette New York Philharmonic Orchestra -val adták volna elő Schumann concerto-ját, de valamin annyira összeszólalkoztak ketten, hogy Weiss egyszer csak hangosan lecsapta a zongora fedelét és elsétált. Mahler akkoriban az egyik legismertebb zenész volt a világon, így természetesen a sajtó felkapta az ügyet. A 12. Magyar rapszódiát hallgassuk Weiss-től, sajnos azonban az előadás nem teljes, mivel a század elején csak néhány percnyi felvételt tudtak egyszerre csinálni.

Az utazásnak itt a vége. Csak e hét úriembertől maradt ránk élvezhető akusztikus felvétel. Érdekes lenne hallani torzítások nélkül Alexander Siloti privát felvételét, vagy nem gépzongora (piano roll) változatban Arthur Friedheim h-moll szonáta felvételét vagy Bernhard Stavenhagen 12. Magyar rapszódiáját.

És a ráadás Lamond visszaemlékezése, egy 1945-ös rádiófelvétel ahol elmeséli első találkozását Liszttel. Egy hihetetlen mesét hallunk, legendás idők voltak azok. Lamond hangja olyan mint egy jó mesemondóé, az előadása meg briliánsan írja le a hatalmas élményeit Weimarban.

Alan Walker: Liszt Ferenc 1-2-3

Liszt Biblia. 1600 oldal Lisztről, a 19 század zenei életéről, ez egy kötelező olvasmány aki szeretne eligazodni ebben a romantikus, legendákkal keresztül szőtt világban és évszázadban.

Alan Walker angol zenetörténész évtizedekig dolgozott e könyveken – természetesen nem egyedül, ezt külön kiemeli mind három kötet bekezdésében -. Keresztül kasul járta Európát, ahogy azt annak idején Liszt is tette, ellátogatott minden irattárba, könyvtárba, sőt még a vatikáni könyvtárba is beengedték, ahol több addig ismeretlen dokumentumot talált a mester életéről. Ez a sok éves kutatás kellett is e témához, nem hiába hívjuk a 19. századot a romantikának, Liszt nevéhez annyi legenda, mítosz, romantikus kitaláció tapadt már életében, és élete után is amit nehéz volt kibogoznia a szerzőnek.

Sikerült. Olyannyira hogy ma már sok vitás kérdésben teljesen máshogy tekintünk a mesterre szerencsére, Walker úgymond tisztára mosta a nevét több ízben, megérthetjük mit s miért csinált Liszt. Tényleg rengeteg nőügye volt? Tényleg Marie d’Agoult és Carolyne Sayn-Wittgestein írta minden könyvét és cikkét? Tényleg kapott a nagy Beethoven-től egy csókot bécsi koncertjén? Ezekre és ehhez hasonló vitás kérdésekre pontos választ kapunk, bár sajnos mai napig a meg nem történt legendák fel-feltűnnek, de legalább e könyvből, dokumentumokkal alátámasztott igazságot megtudhatjuk.

A zenész Lisztről is hihetetlen információ anyagot tudhatunk meg, zongorista, zeneszerző, karmester, zongoratanár, újító. Liszt első számú zeneszerző volt, életében nem fogadták ezt el, utolsó hónapjaiban kapta meg csak a megérdemelt ünneplést, de mai napig kevéssé ismerik az emberek a munkásságát, szerencsére az utóbbi évtizedekben ez rengeteget változott, köszönhető a zenészeknek, és nem kevésbé Alan Walker munkájának is. Remélhetőleg hamarosan elfoglalja helyét Liszt a nagyok között mint komponista.

Azt hiszem nem is kell tovább dicsérnem a könyveket, Liszt alakja is lebilincselő, és az egész 19. század történelme és zenetörténelme is. Beszerezni azonban sajnos szinte lehetetlen, az első két kötet ugyan ott van minden bolt polcán, de a harmadik, befejező könyvet 1 évig vadásztam, a kiadó EMB annyit mondott, hogy nem tervezik újranyomni a közeljövőben, talán antikváriumokba fel tűnhet 1-1 darab.