moore címkével jelölt bejegyzések

A kísérés művészete

Gerald Moore “Túl hangos vagyok?” című könyvet fejeztem be épp a minap, ő volt az az úriember aki a kísérést a köztudatba hozta – előtte csak egy egyszerű zenésznek (vagy talán még annak sem) tekintették a zongorakísérőt, semmiképp sem művésznek.

Lebilincselően érdekes emlékiratait érdemes elolvasni, persze mondhatnánk hogy könnyű érdekesnek lenni hisz a legnagyobb művészekkel dolgozott együtt: Casals, Menuhin, Schumann, Ferrier, Schwarzkopf, del los Angeles, Fischer-Dieskau, és lehetne sorolni még tovább a 20. század legnagyobb énekeseit, hegedűseit, csellistáit.

Rengeteg érdekes dolgot tudhatnunk meg a kísérés nehézségeiről, például, hogy sok énekes nem tudja kiénekelni az adott műben lévő legmagasabb vagy legalacsonyabb hangot – ilyenkor fél vagy egy hanggal transzponálni kell a kísérőnek le vagy felfelé, ami még nem lenne akkora mutatvány, de mivel ilyenkor sok esetben a teljes ujjrend megváltozik ezért rendkívül nehéz ugyanazt a hangszínt, ugyanolyan frázisokat kihozni.  Moore szerint a technika nem csak azt jelenti, hogy milyen gyorsan és briliánsan tud a zongorista eljátszani egy Chopin vagy Liszt etűdöt, hanem azt is, hogy egy frázist milyen szépen tud tolmácsolni a művész, a kellő tónussal, változatos hangszínekkel.

Egy zenei frázis megalkotása – biztos próbaköve a zongorista zenei nyelvtudásának vagy zenei jó modorának! – jórészt a technikán alapszik. S a technika címszó alá tartozik nyilván a pedálozás is: a pedál a zongorista legjobb barátja.

Moore később előadásokat kezdett el tartani a német dalirodalomról, majd jött szépen sorba minden, tanítás, még több előadás, rádió és tv felvételek. A 60-as években a BBC-nek készült több évadnyi adás a leghíresebb énekesekkel, és természetesen Moore-al, Elisabeth Schwarzkopf-al adják el Schubert A zenéhez dalát.

Miniatűrök

A 19. század új divatja az otthon zenélés lett. Minden tehetősebb család kisasszonya zongorázni tanult, a hivatásos muzsikusok pedig minden este valamelyik ilyen család szalonjába töltötték az időt.

Mozart és Beethoven még “nagy” műveket írtak, több tételes, szonáta formában, Schubertnél azonban már megjelentek a kis rövid, tánc alapú zenék amiket egy kezdő is el tud játszani. A következő évtizedekben a zeneirodalom bővelkedett miniatűrökben, Chopin, Liszt, Mendelssohn és a mostani bejegyzés főszereplője a német Robert Schumann aki 156 éve hunyt el.

Schumann több mint egy tucat zongora ciklust írt, amik mind 1-2 perces kis darabokból állnak, melyeket a mai napig előadnak a koncerttermekben, egyben, válogatásként, vagy akár csak egymagában, gondoljunk csak a sokat hallott Träumerei-re a Kinderszenen sorozatból. Egy másik ciklus az opus 12-es Fantasiestücke (ilyen néven még két sorozatot is írt a mester), amiből hallgassuk a hetediket, Traumes Wirren. Ez egy klasszikus felvétel, szeretem az ilyeneket mert pont a 19. században engednek bepillantást, az előadó Emil von Sauer aki Liszt tanítványa volt a mester utolsó két évében, bár maga Emil egy interjúba úgy fogalmazott hogy nem sokat tanított neki az ekkor már egyre betegebb Liszt, viszont zeneileg hatalmas hatással volt rá.

A következő mű kamarazene, de hasonló elgondolásban, a címe ennek is Fantasiestücke, de ez az opus 73-as. Eredetileg klarinétra és zongorára írta Schumann, de úgy írta meg, hogy előadható legyen brácsával és gordonkával is. Az első darabot adják elő Jacqueline Du Pré és Gerald Moore.