rubinstein címkével jelölt bejegyzések

Chopin 204

Frédéric 204 éve született Żelazowa Wola-ban, Varsótól nem messze egy kis faluban.

A születésnap a jókedvvel egyenlő általában, de Chopin munkásságban nem könnyű felhőtlen és felszabadult érzéseket találni. A Közép- és Kelet-Európai népek sajátja ez, soha sem volt egyszerű az életünk, népdalaink inkább szólnak búról, szerelmei bánatról, nehéz életről, elvesztett társakról. De most ezt tegyük félre, Chopin mazurkái között van azért néhány ami a vidéki idillt, szép emlékeket festi le, fiatal korában már Varsóban lakott, de sokat nyaralt vidéken, itt fertőzte meg a népének sajátos zenéje, ami művészetének alapja lett.

Arthur Rubinstein könnyed és finom előadásában még tökéletesebb ez a kis remekmű. Vannak zenék amiknél kivételes esetekben jobb az előadás mint maga a zene, és ezért lesz ismert. Aztán vannak olyan művek amik utolérhetetlenek, van sok jó előadás belőlük, de azért ismerjük és szeretjük mert egyszerűen a zene jó. És van az a nagyon ritka alkalom amikor az előadó egy tökéletes műből létrehoz egy olyan előadást ami megismételhetetlen, Rubinstein-t mai napig Chopin-Standardként tartják számon, ebben a másodpercben is egészen biztosan több ezer ifjú zongorista hallgatja, és próbálja megfejteni ezt a csodát.

Mozart, Rubinstein, Jókedv

A szomorúság után egy kis jókedv jöjjön, és ha öröm akkor Mozart.

A 258 éves Wolfgang Amadeus Mozart 21. concerto-jának nyitótételét a 127 éves Arthur Rubinstein-től halljuk. Rubinstein még a 19. századi hagyományokban nevelkedett, ízig-vérig előadó volt. Egyesek szerint felvételeiből hiányzoknak azok az erők, megmagyarázhatatlan érzések amit az élő játéka felszabadított a közönségből. Olyannyira fontos volt neki a közönség, hogy még stúdió felvételekre is hívott néhány embert maga mellé, elmondása szerint, mindig valakinek játszott, nem csak úgy.

Chopin 203 #2

Chopin-nek két születésnapja is van! Ugyanis az anyakönyvbe valamiért február 22-t írtak, valójában azonban március 1. volt a jeles nap.

Előző héten az első műveiről írtam, most nézzük élete utolsó éveit. 1847-ben, mikor végleg eltávolodtak George Sand-tól a tüdővész elhatalmasodott rajta, és állapota rohamosan romlott, utolsó két évét szinte ágyhoz kötve élte le. Egy angliai útra rávette az egyik tanítványa, de nem volt túl szerencsés, mert a nehéz londoni levegő és rossz időjárás csak rontott az állapotán. Míg utolsó párizsi koncertje hatalmas siker volt, addig Londonban közel sem sikerültek a fellépései ennyire, és minden este fárasztó viziteket kellett tennie a nemesi családoknál. Utolsó fellépése 1848. november 16. London, Guildhall-ban volt, a lengyel menekültek javára tartott estén, a közönséget inkább a tánc érdekelte, korabeli beszámolók alapján olyan halkan játszott Frédéric, és olyan kevés embert érdekelt valójában hogy össze sem hasonlítható a párizsi koncertekkel.

Utolsó nagy befejezett műve az Op. 65-ös cselló-zongora szonáta amit több évig csiszolgatott barátjával, a híres csellista Auguste Franchomme-al, az angliai út előtt elő is adták a Pleyel teremben Párizsban. Ezután már csak rövidebb keringőket és mazurkákat írt, de nem adta ki egyiket sem. Halálos ágyán az egyik kívánsága pont az volt, hogy a ki nem adott kéziratait égessék el, szerencsére ez nem történt meg, és ezeket a remekműveket, sok más régebbi ki nem adott művel együtt ma ismerhetjük.

Utolsó kompozíciója egy f-moll mazurka, amit később Op. 68-as sorozatban adott ki a titkára halála után, a negyedik az. Utolsó évében, 1849-ben, 10 hónap alatt csak két kis mazurkát írt, az f-moll -t már nem is saját kezével, egyik diákjának diktálta az ágyából. Rubinstein felvételének különlegessége, hogy a középső rész a 19. századi kottákban nem találhatjuk meg, ez egy viszonylag friss felfedezés, és ritkán játsszák ezzel.

Francis Poulenc

Les Six, azaz a Hatok, az orosz Ötök után kapták nevüket, a 20. század elején alkotó 6 francia zeneszerző. Párizsban, Montparnasse negyedben laktak és gyakran együtt is dolgoztak, leghíresebb közülük Francis Poulenc.

A 20. század komolyzenéjében az a gyönyörű hogy minden megtalálható benne, több száz évnyi zene stílus, tudomány, vívmány és ötlet halmozódott fel, és minden egyes művész máshogy értelmezte, máshogy használta fel ezt a hatalmas rájuk hagyott tudást. Bartókról és Prokofjevről már többször esett szó, most hallgassuk meg Párizsban mi is történt ebben az 50 évben.

A 18 éves Poulenc egy művére felfigyelt Stravinsky, ezután szép lassan jött a hírnév, egyre több megrendelés híres zenészektől. Fiatalon kiváló zongorista volt már, így korai szerzeményei jórészt zongoradarabok, de később írt csembalóra, fúvós hangszerekre, nagy zenekarra, szerzett több operát és élete vége felé rengeteg egyházi művön dolgozott.

Fiatalkorában természetesen Debussy és Satie zenéje hatott rá, nem is nehéz felfedezni Debussy-t az 1928-as Trois Nouvelettes-ben, Gabriel Tacchino zongorázik aki az egyetlen tanítványa volt a mesternek és minden zongora darabját lemezre vette.

A 40-es években dolgozott egy cselló szonátán, de csak 1948-ban fejezte be végül, sokat segített neki a cselló részen a Pierre Fournier, ő is játszik a felvételen Jacques Février-el. A mű neoklasszicista, azaz visszanyúlt a klasszikus formákhoz, egyensúlyhoz, a hangulat azonban modern.

És végül a kedvencem, 30-as és 40-es években írt néhány intermezzo-t, amibe a hamisíthatatlan francia hangulat mellett tényleg ott van Brahms is kicsit, Rubinstein játszik a felvételen.