zongora címkével jelölt bejegyzések

Bach és a zongora

Ha Johann Sebastian Bach zongorával való kapcsolatáról esik szó, akkor általában az 1730-as évekbeli eset merül fel amikor először találkozott Bach a fortepiano-val, és bizony talált benne hibákat.

Sőt egyesek levonják ebből a következtetést, hogy Bach nem kedvelte ezt az akkor újfajta hangszert, azonban a történet ennél sokkal árnyaltabb. Gottfried Silbermann a leghíresebb német orgona építő mester volt akkoriban, 1730 környékén épített két fortepiano prototípust az eredeti, Bartolomeo Cristofori hangszer alapján, ám jelentősen tovább fejlesztve azt. Bach dolgozott már együtt Silbermann-al, sok orgonáját átvizsgálta és véleményezte, így természetes volt, hogy kipróbálja az új fortepiano-t is, sőt mi több, Bach igazi hangszer mániákus volt.

Már fiatal korában számos hangszere volt, Lipcsében meg egyenesen gyűjtötte a különféle s fajta billentyűs, vonós és fúvós hangszereket. Mindegyikhez jól értett, karbantartotta őket, több mesternek gyakorlati tanácsokkal szolgált a továbbfejlesztésekkel kapcsolatban. Sőt bérbe is adta hangszereit, ezzel többlet jövedelemre szert téve, és segített eladni drága billentyűs hangszereket a tehetős vásárlónak. Hangszereit ő maga hangolta, nem is engedte másnak, az orgonákhoz meg csaknem úgy értett mint az orgona építő mesterek. Fiatalon mint virtuóz és orgona szakértő lett híres először, és sorban hívták meg, hogy szakmai véleményt adjon egy-egy orgonáról.

Tehát kipróbálta a Silbermann fortepiano prototípust egy lipcsei vásáron, egyik tanítványa, Agricola számol be az esetről:

Dicsérte, sőt, csodálta a hangzását, de panaszkodott, hogy a kelleténél gyengébb a magas regiszterben, és túl kemény a játék rajta.

Valószínűleg ezért szeretik Bach-ot a csembalóval összekapcsolni inkább, de a csembaló nem alkalmas a dinamika árnyalására, Carl Philipp Emanuel Bach, az első életrajzírónak, Forkel-nek pont erről írt apjáról:

A klavichordot tartotta minden instrumentum közül a legalkalmasabbnak a tanulásra, melyen a legkényelmesebben kifejezhette legkifinomultabb gondolatait, mert sokra tartotta a hang árnyalatainak változatosságát ezen a hangszeren, amelynek hangzása szerény ugyan, de kis léptékben rendkívül hajlékony.

A klavichord egy kis asztali hangszer volt, és a mai zongorához hasonlóan a húrokat nem pengette egy pöcök ahogyan a csembalóban, hanem megütötte egy kis kalapács, így a dinamikát lehetett árnyalni, sőt a hegedűhöz hasonló vibrato szerű effektre is képes volt, ha a billentyűt leütés után mozgatta a játékos.

A fortepiano pont ezt a problémát próbálta megoldani, csak jobban, teltebb hanggal, finomabb mechanikával, több árnyalattal, és mint látjuk Bach-nak nagyon is tetszett, csak néhány szakmai tanácsot adott Silbermann-nak, aki állítólag meg is sértődött ezen, de végül több mint egy évtizednyi munkával kijavította a hangszer gyengeségeit, annyira jól, hogy amikor a porosz király, II. Frigyes kipróbálta a hangszert az összeset megvette, és a potsdami palotájában minden terembe volt egy. 1747-ben járt nála Bach, és végig is próbálta az összeset, mindegyiken más témára improvizált, még 6 szólamú fúgát is rögtönzött a királynak.  Ezekre a fortepianokra már “áldását” adta Sebastian.

De akkor miért nem volt otthon neki, és miért nem komponált rá? A válasz egyszerű: az ára miatt. Egy olcsó fúvós vagy vonós hangszer néhány tallérba került, ezt egy akkori polgár nehezen, de megengedhette magának. Például egy borbély éves jövedelme 50 tallér volt a 18. század első felében. Egy csembaló már 50-70 tallért kóstált, ezt már csak a muzsikusok vették meg a munkájuk végett, illetve a gazdagok. Egy fortepiano ára pedig 115 tallér volt amit Bach segített eladni. Új és drága hangszer volt még akkor, Bach fiai és a bécsi klasszikusok diadalmaskodtak a fortepiano mögül néhány évtizeddel később, amikor már kezdett egyre jobban elterjedni, és átvette a csembaló helyét, sőt szép lassan a 19. században az otthoni hangszerré vált minden tehetősebb háztartásban.

A Wohltemperiertes Klavier sorozatot különböző billentyűs hangszerekre írta a szerző, pontos meghatározás nincs, csak a darabok sajátosságaiból következtetnek a szakértők, hogy csemballó, klavichord vagy orgonára szánta e Bach. Először hallgassuk meg az első sorozat második, c-moll darabját csembalón adja elő Anthony Newman, majd egy modern zongorán ugyanezt Szvjatoszlav Richter. Melyik tetszik jobban? És vajon Bach-nak melyik tetszene jobban?

Mitől jó vagy rossz egy zongora?

Egy kis kiegészítés a zongora vásárlás cikkemhez, a Piano World fórumon bukkantam rá erre a témára, a jó hozzászólások közül summázva íme.

Mindjárt az első hozzászólás egy zongora technikustól megadja tökéletes választ.

Egy jó zongora a legnagyobb szabadságot adja a zongoristának a zenéléshez, nagy adag érzelmi töltettel, és mindezt a terem adottságaihoz mérten legjobban eljuttatja a hallgatókhoz.

Szép. De gyanítom, hogy akik a cikkemet és ezt a bejegyzést olvassák az első akusztikus zongorájukat tervezik vásárolni – és ilyenkor a tapasztalat hiányában ez a szép megfogalmazás semmit sem ér. Nézzük a kicsit konkrétabb válaszokat.

Azt mindenki kiemeli, hogy ha a hangszert nem szereted, akkor mit sem ér az egész, lehet egy 20 millió forintos Steinway is akár. Ez egy próba játék során hamar kiderül, ha fura a kezednek a mechanika működése, ha a hangja nem tetszik akkor megette a fene az egészet.

Egyik vélemény szerint a szintedhez kell vásárolni hangszert, ha nem érzed a különbséget két zongora között akkor az olcsóbbat kell venni, bár én ezzel nem feltétlenül értek egyet, mivel zongorát nem 1 évre vesz az ember.

Zongoránál  a legfontosabb a karbantartás minősége, egy nagyon drága hangszer szólhat nagyon csúnyán a fülnek, egy olcsó pedig szépen, ezért kell mindenképp szakértővel menni vásárolni, aki egyből meg tudja mondani, hogy megéri e az árát, és hogy 5 év múlva is jó lesz e a hangszer, vagy hogy mennyi pénzt kell beleölni hogy még jobb legyen.

És végül egy teljesen gyakorlatias hozzászólás, a zongora minősége függ:

  • a hangok minőségének egyenletességétől (ne legyenek hirtelen hangzásbeli váltások)
  • a billentyűk mozgásának, működésének egyenletességétől
  • halk-hangos játékhoz szükséges erőkifejtésétől és pontosságától
  • mechanika és pedálok zajszintjétől
  • külső és belső állapottól
  • és a garanciától is természetesen

Egyszerű, nem? :). Az én tapasztalatom az, hogy egy öreg, felújított hangszerbe mindig könnyű lesz hibát találni, állandóan lesz valami fura zaj, kopogós billentyűk, nyikorgó pedál – de ez természetes, van 80-100 éves hangszer is a boltokban, nyilván a több ezer alkatrész nagy része már cserélve van egy (vagy több) felújítás alkalmával, de a fa alkatrészek élnek és változnak, tulajdonképpen ettől lesz lelke a zongorának, ezért lehet szeretni (vagy nem szeretni).

Hangulatok – boldog karácsonyt!

Több mint két éve csináltam felvételt, azóta rengeteg dolog történt. 2012. januárjától tanárhoz járok, és 2013. májusban vettem egy igazi zongorát.

Családomnak és barátaimnak készültek ezek a felvételek. A tanulság hogy, egy igazi zongorán milliószor nehezebb hallgatható felvételeket produkálni, mint a régi digitálison. Cserébe igazi hang van, nem egy lapos mű-valami. A mikrofon kiválasztása, beállítása, próbálgatása sok órát elvett már (kösz Norbi), a CD borítók megtervezése és kinyomtatása is 1-2 órába telt (kösz Laci), a felvételek elkészítése meg… nos, fogalmam sincs, de régóta készül :).

Sokat tanultam egyébként ebből is, még sok ezer óra gyakorlás van előtte, mire tényleg jó felvételeket tudok készíteni. Íme a YouTube playlist, a tovább után bekezdés a művekről.

Hangulatok – boldog karácsonyt! bővebben…

Új lakó a házban

Április 30-án megérkezett egy öreg német hölgy az Ibach családból. Néhány hónapja szántam el magam igazi zongora vásárlásra, hosszú folyamat volt, több buktatóval, de megérte.

A zongora vásárlás nem egy egyszerű és gyors folyamat, erről majd írok egy hosszabb bejegyzést a közeljövőben. Végül a Müller Piano-nál találtam meg a nekem való zongorát, egy fekete selyemfényű felújított két háború közötti német hangszer, a legrégebbi zongora márkából, ami mindig is a minőségről szólt. Nem rég volt felújítva, kívül-belül csillog, és olyan hangja van, hogy még én is tudok rajta szépen játszani néha. 3 éve vettem a digitális zongorám, és természetesen nagyon más, fura, és izgalmas az igazi, élő hangszer. Tanulom, szokom, és élvezem :).

ibach